Vágólapra másolva!
Lackó Mihály menedzser külföldi edzők véleményével részletezte, miért nem kellenek a magyar focisták a külföldi ligákba. Kovács István egyetlen félidő alatt leszerepelt a ManCity megfigyelőjénél, U16 fölött már versenyképtelenek a magyarok.

A Digisportnak nyilatkozó játékosügynök, Laczkó Mihály a magyar focisták eladhatóságát érzékeltette. "A Manchester City cseh játékosmegfigyelőjével beszélgettem, miután megnézték a magyar-osztrák utánpótlás válogatott meccset. Náluk négy kategória van A-tól D-ig. Az A jelentése: elfelejteni, a D-é pedig le kell igazolni. Azon a meccsen az első félidő alapján a Videotonos Kovács Istvánt a City a D-kategóriába tette. Sajnos jött a második félidő, amikor a magyarok kaptak hármat, a kis Kovács pedig átkerült a felejtős A-kategóriába."

Hozzátette, a City scoutja szerint a magyarokból két alapkövetelmény hiányzik: nincs erőnlétük és hiányzik a taktikai képzettségük. "A megfigyelő eközben két osztrák fiatal, egy középpályás és egy csatár nevét is feljegyezte" – mesélte Laczkó.

A szakember a spanyol U19-es válogatott edzőjével is beszélgetett, aki szintén a magyarok komoly erőnléti problémáit emelte ki. "Ettől persze el lehet szerződni, de leginkább a holland bajnokság közepére-aljára vagy a német másodosztályba, esetleg a Bundesliga végére. Azonban 19-20 évesen már késő kikerülni Hollandiába is, akkor már képtelenség bepótolni a lemaradást, U16 után kilőnek mellőlünk a konkurensek."