Vágólapra másolva!
Elvették, majd másnak eladták az éves bérletét egy mozgássérült Newcastle-szurkolónak, aki tizenhárom évig rendszeresen járt a meccsekre.

A 65 éves Lilian Held tíz percre lakik a Newcastle stadionjától, a St. James's Parktól, és tizenhárom éve minden hazai meccsen jelen volt, tavaly decemberben azonban a Southampton elleni találkozót kihagyta, mert elutazott.

A bérletét a Southampton elleni meccsre odaadta a fiának, Christophernek, aki két unokahúgával együtt kilátogatott a stadionba, 20 perc után azonban a biztonságiak kivezették, mert észrevették, hogy a mozgássérülteknek fenntartott helyen ül.

A fiútól a bérletet is elvették, és azt üzenték neki, ha édesanyja vissza akarni kapni a belépőt, menjen el érte. Held külföldi útjáról hazatérve el is ment a stadionba, de ott azt a választ kapta, hogy további intézkedésig felfüggesztik a bérletes tagságát.

"Azt mondták, a klub kivizsgálja, hogy a fiam rendszeresen ült-e olyan helyen, ahol nem lett volna joga. Erre azt feleltem nekik, hogy soha nem szokott ott ülni, ez volt 13 év alatt az első alkalom, amikor nem én ültem ott, és csak azt szerettem volna, hogy az unokáimat egy felnőtt kísérje el a meccsre, ha már én nem lehetek ott velük" - nyilatkozta Held a Newcastle Chronicle nevű újságnak.

Január elején kiderült, a klub eladta a bérletét valaki másnak, és csak akkor kaphat újat, ha kifizeti a teljes árat. A lánya, Nicola január közepén írt a klubnak, amely azóta sem reagált.

"A meccsek jelentik az egyetlen olyan eseményt, amelyen társasági életet élhetek, és azzal, hogy elvették a bérletemet, és még a jogot sem kaptam meg, hogy küzdjek a visszaszerzéséért, az egész évemet tönkretették" - szomorkodott Held.