Vágólapra másolva!
A spanyol legfelsőbb bíróság döntése értelmében a Le Monde-nak 300 ezer euró (93,1 millió forint) kártérítést kell fizetnie a Real Madrid futballklubnak, amelyet a francia napilap egy évekkel ezelőtti cikkében összefüggésbe hozott egy doppingügyeiről elhíresült spanyol orvossal.

Az újságnak ráadásul egy másik spanyol labdarúgóklubnak, az FC Barcelonának is fizetnie kell, mégpedig 15 ezer eurót (4,6 millió forint), mivel a katalán sztárgárdát is kapcsolatba hozta Eufemiano Fuentesszel.

A Le Monde újságírója 2006 decemberében azt közölte, hogy olyan, Fuentes doktor által kézzel írott jegyzeteket látott, amelyek "előkészületi terveket" tartalmaztak a Realt és a Barcelonát illetően. Az orvost korábban a spanyol kerékpárosok doppingbotrányában találták bűnösnek, ezért felfüggesztett börtönbüntetést is kapott.

A francia lap azután fordult a legfelsőbb bírósághoz, hogy a tartományi ítélőszékek az érintett spanyol klubok javára döntöttek az ügyben.

A Barcelona ugyanakkora összegre perelte a Le Monde-ot, mint a Real Madrid, de a bíróság a beadványban talált technikai hiba miatt csökkentette a katalánoknak járó kártérítés összegét.