Vágólapra másolva!
Paolo Maldini a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában az összes létező szempontból éles kritikát fogalmazott meg egykori klubjával, a Milannal kapcsolatban. Szerinte semmiféle projekt nem zajlik, fejetlenség és a korábban felépített klub tönkretétele zajlik. A felelős elsősorban Adriano Galliani, aki mindenhatónak tartja magát. 

Paolo Maldini, a Milan legendás védője kemény szavakkal támadja a Serie A 11. helyén álló klubot. Maldini szerint semmi nincs rendben a klubnál, semmiféle projekt nem zajlik, hiába próbálják ezzel lehűteni a héten szintén tüntetést szervező szurkolókat.

„Düh és csalódottság keveredik bennem, és nem az eredmények miatt, mert korábban is végzett már a 10. hely környékén a Milan, hanem azért, mert egyre inkább úgy tűnik, a klub éppen tönkreteszi, amit tíz év kemény munkájával felépített. Nagyon nehezemre esik ezt látni. A Milan olyan szerencsés helyzetben volt, hogy nagyszerű játékosai voltak, akik csapatként is jól működtek együtt, de tudni kell, hogy rengeteg munka rejlett a több ciklusban aratott sikerek mögött. Egyszerűen megőrülök, amiért azt kell látnom, hogy most mindent tönkretesznek” – nyilatkozta Maldini a Gazzetta dello Sportnak.

A Milan két évvel ezelőtt szinte egyszerre vált meg a Szenátoroknak nevezett magtól: Alessandro Nesta, Filippo Inzaghi, Clarence Seedorf, Gennaro Gattuso, Massimo Amborisini és egy évvel korábban Andrea Pirlo sem kapott új szerződést a klubtól. Rajtuk kívül távozott Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva is, mindketten a PSG-be igazoltak.

Maldini szerint ez óriási hiba volt: „Az egész a győztes mentalitású játékosok távozásával kezdődött. A Milannak rengeteg klasszisa volt az évek során, de nézzük meg, közülük hányan ülnek most ott a klub vezetőségében. Egy sem! A Milan történelmét egyedül az utánpótláscsapatok szakmai igazgatója, Filippo Galli képviseli a klubnál” – mondta Maldini, majd hozzátette, szerinte Mauro Tassotti is távozik a szezon végén, ami „újabb marhaság” a klub részéről. A Milan vezetőedzője egyébként Clarence Seedorf, a primavera csapatot pedig Pippo Inzaghi irányítja.

Paolo Maldini Chris Brunskill / BPI

Maldini keményen nekiment a klub sportigazgatójának, Adriano Gallianinak, akinek először Pirlo elengedését rótta fel. „Leonardo engem akart sportigazgatónak, de Galliani azt mondta neki, rajtam már túllépett a klub. Pedig nem kellett volna, mert ha az ember hozzáértő emberekkel veszi körbe magát, akkor kisebb esélye van, hogy butaságot csinál. Erre Pirlo esete a legjobb példa: ha olyan edződ van, aki azt mondja, a játékos kiégett, és nincs már rá szüksége, akkor kell lennie valakinek, aki szembeszáll vele. Ha így lett volna, nem tettünk volna ekkora szívességet a Juventusnak.” Pirlo a távozása óta eltelt mindkét bajnokságot megnyerte a Juvéval, újjászületett Torinóban, és a legjobb úton halad az újabb címvédés felé.

„Semmiféle projekt nem folyik a Milannál. Most csak a jelenre koncentrálnak a klubnál, és azért vesznek játékosokat, mert ingyen vannak, nem azért, mert a csapatnak szüksége van rájuk. Alapvető problémák vannak a Milannal – mondta Maldini Gallianira célozva. „Hogy mennie kell-e, vagy sem, azt nem az én tisztem eldönteni. Annyit azonban leszögezhetünk, hogy ha valaki mindenhatónak is tartja magát, az eredményeket nem csak ő szállítja. „

Maldini elmondta, tárgyalt az elnök-tulajdonos lányával, Barbara Berlusconival Galliani helyének átvételéről, de aztán nem történt semmi. Ennek az lehetett az oka, hogy a Fester néven ismert sportvezetőt ugyan addig fúrta az elnök lánya, míg valóban lemondott, de Silvio Berlusconi közbeszólt, és nem hagyta távozni Gallianit.

A jelenlegi edzőkérdésről is volt véleménye Maldininek. „Ne hibáztassák Clarence-t, csak mert valaki hibásan lőtte be az idei célokat. Talán a nyáron jön egy konzervatívabb edző, akinek nagyobb tapasztalata van, de én már [Massimiliano] Allegri kirúgásakor sem gondoltam, hogy van olyan edző, aki ezzel a csapattal lényegesen jobban teljesít. Inzaghi két fontos éven van túl a primavera csapatnál, de egy ilyen fiatal edzőnek a klubgépezet teljes támogatására van szüksége, hogy sikeres lehessen. Sacchinak és Capellónak egy egész seregnyi klasszis volt a támasza a csapatban.”