Vágólapra másolva!
Játszott az Ajaxban, a Manchester Unitedben, volt a csapattársa Johan Cruyffnak, edzette Alex Ferguson, most pedig Felcsútra hozott ausztrál tinédzsereket, hogy lássák, milyen a Real Madrid utánpótlása. Jesper Olsent egy zseniális tizenegyesről ismerte meg a világ, Dániában viszont a neve egyet jelent egy hatalmas bakival. Az Origónak azt is elmondta, hogyan szedte ráncba Ferguson a piáló MU-játékosokat.

Felcsúton, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biliárdasztal simaságú edzőpályáján kapnak húsz labdát Jesper Olsen tanítványai, az 53 éves egykori klasszis mindennel elégedett, egyedül az óriási széllel nem tud megbarátkozni, alig győzi a haját igazgatni. A munkások közben az utolsó simításokat végzik a hétfőn megnyitandó Pancho Aréna körül. Az ausztrál focisták pedig a szélmalomharc közben arra lesznek figyelmesek, hogy az egyik női csapatkísérő magához vesz egy labdát, és a kollégájával passzolgatásba kezd - tűsarkúban is ügyes lövéseket megeresztve.

Olsenéket filmezi az ausztrál közszolgálati tv, az SBS e torna kedvért Magyarországra érkezett stábja is. A többes szám nem véletlen, a csapatban ugyanis ott van Jesper 15 éves fia, Finley - tudtuk meg az SBS Brisbane-ből érkezett magyar operatőrétől, Vladucz Zoltántól.

További fotók az edzésről és a mesterről galériánkban, kattintson a képre! Fotó: Gilicze Bálint - Origo

Az egykori 43-szoros dán válogatott edző maga is megmutatja, hogyan kell ballal - ez a jobbik lába - tökéletesen beívelni egy szögletet, hogy aztán a pörgős tréning után az Origo rendelkezésére álljon. Mi pedig rögtön rátérünk arra, ami Olsen pályafutásának az egyik legérdekesebb momentuma: 1982-ben a háromszoros aranylabdás Johan Cruyff-fal bemutattak egy olyan tizenegyes-variációt, amit azóta csak egyszer próbált két francia világbajnok utánozni, mégis nagy blamázs lett a vége.

Antonín Panenka 1978-as - csehszlovák Eb-győzelmet jelentő - büntetőjét több tucatnyian másolták azóta felemás sikerrel, Cruyffékét viszont nem, Olsen szerint azért, mert az övéké szokatlanabb és nehezebben kivitelezhető volt, hiszen a büntetőt rögtön rá szokás lőni.

Cruyff legurította a labdát a 16-os vonaláról befutó Olsennek, aki balról visszatette azt a hollandnak, akinek így már csak be kellett gurítania a labdát a meglepett kapus mellett a hálóba. "Párszor gyakoroltuk az Ajax novemberi edzésein, de az első néhány meccsen még nem vetettük be, aztán a Helmond Sport elleni, december 5-ei mérkőzésen jött el a büntető ideje. Sikerült, de soha többé nem rúgtunk így 11-est, hiszen ennél jobban nem lehet végrehajtani, a hibázás lehetősége ott lebegett volna a fejünk felett” – nosztalgiázik Olsen.

Pires belesült Olsenék másolásába

Robert Pires 24 évvel később úgy gondolta, ha olsenéknak sikerült, ő miért rontaná el, pláne, ha ott lesz mellette Thierry Henry. A francia szélső a Manchester City elleni meccsen előbb büntetőből megszerezte az Arsenal ötszázadik hazai Premiership-gólját, majd egy újabb befújt 11-esnél megpróbálkozott a trükkel, de végül hozzá sem ért a labdához, így hiába futott be Henry, a duó besült a próbálkozással (a lenti videón 0:44-től). "Tökéletes időzítéssel lehet csak végrehajtani, talán ezért gondolta azt szinte mindenki, hogy nem érdemes ezzel próbálkozni. Mi is azért nem próbálkoztunk később vele, mert tudtuk: ha nem jön be, bolondnak fognak nézni" – így Jesper Olsen.

Ma is büszke rá, hogy 20 évesen egy csapatban szerepelhetett az akkor 35 éves Cruyff-fal. "Láttam, amint a 70-es években BEK-et nyer az Ajaxszal, és már jóval 30-on túl volt, amikor együtt játszottunk, de még ekkor is csodálatos volt. Nagy-nagy magabiztosságot sugárzott, jobbal-ballal kiválóan lőtt, és soha nem is gondolt arra, hogy lehet akár egyetlen rossz meccse is" – méltatja egykori csapattársát.

Nincs baj a büntetőpárbajjal, ha nyersz

Cruyff ekkor már rég túl volt a barcelonás sikerkorszakán és az amerikai légióskodáson, Olsen karrierje viszont épp csak elkezdődött. 1984-ben már stabil válogatottként jutott ki a franciaországi Eb-re a kiváló dán válogatottal. A nyitómeccsen a csapat kapott egy Platini-gólt, Olsen pedig Manuel Amorostól egy fájó lefejelést. "Ő egy nagyon szenvedélyes játékos volt, az eset pedig felért számára egy katasztrófával, mert a kiállítása miatt utána már nem játszhatott a francia csapatban, amely aztán hazai pályán megnyerte a tornát. Talán tanult belőle, hogy máskor ne tegyen ilyet" - értékeli röviden az esetet, majd újra a 11-esek kerülnek szóba. A jugoszlávokat 5-0-ra, a belgákat pedig 3-2-re legyőző dánok ugyanis az elődöntőben egy büntetőnyire voltak a döntőtől. Olsen persze berúgta a sajátját, az ötödik dán, Preben Elkjaer Larsen viszont kihagyta, így a spanyolok lettek finalisták.

Galériánkért kattintson a képre! Fotó: Gilicze Bálint - Origo

Sokan igazságtalannak tartják a büntetőpárbajokat, de Olsen nem. "Ha nyersz, akkor nem bánod a büntetőket, ha kikapsz, akkor már inkább. De én izgalmasnak tartom az 11-es párbajokat, tetszik, hogy el kell viselni a nyomást, és a 120 perces játék után még koncentráltnak kell maradni. Egy ilyen csata után talán még jobban lehet örülni a győzelemnek, mint egy 90 perces meccs után."

Az 1992-es Eb-aranyérmes csapatnak ő már nem volt a tagja, de egyetért abban, hogy Dánia aranyérme a huszadik század legnagyobb focimeglepetése volt. "Hiszen ki sem jutottunk a tornára” – mosolygott arra utalva, hogy honfitársai beugróként helyettesítették a kizárt jugoszlávokat. „Siker a németek, a franciák és a hollandok ellen, Eb-győzelem - ez soha nem fog újra megtörténni. Kis országként legalábbis nem hiszem, hogy képesek lehetünk rá. Nincs meg hozzá a hátterünk. Hogy mégis miért sikerülhetett 22 éve? Talán éppen azért, mert a strandról érkeztek vissza a focistáink."

Ferguson forradalma

Olsent az 1984-es Eb után mai szemmel nézve nevetségesen alacsony, 300 ezer fontért igazolta le az ekkor nem épp a legszebb napjait élő Manchester United, ahol közelről szemlélhette minden idők egyik legsikeresebb edzőváltását: Ron Atkinson helyét Alex Ferguson vette át az Old Traffordon. Míg előbbi el akarta adni, utóbbi ragaszkodott hozzá. "Érdekes visszagondolni azokra az időkre, mert akkor még nem tudtuk azt, amit ma már igen" - mondja a 27 év alatt többek között 13 angol bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyerő skótról. "Ferguson látta maga előtt az ösvényt, tudta, hogy pontosan mit szeretne tenni azokkal az emberekkel - de főleg a fiatalokkal -, akikkel együtt dolgozik. Vele eljött a rövid haj, az öltönyök és nyakkendők időszaka. Megváltozott a csapat mentalitása, mindenki tudta, mi a feladata és miért felelős. Óriási karakter, igazságos és egyenes edző volt."

Nem volt könnyű dolga Fergusonnak, a csapat ugyanis tele volt olyan focistákkal, akik ritkán mondtak nemet az alkoholra. De Olsen szerint ez nem csak a MU-ra volt jellemző. "Angliában, Skóciában, Írországban ez része volt a kultúrának. Sok labdarúgó szegény családból származott, és számukra a futball csak pénzkereset volt. 'Dolgozunk, aztán munka után megiszunk valamit', nagyjából így gondolkodhattak. A dolgok akkor kezdtek megváltozni, amikor külföldi játékosok és külföldi edzők - például Arséne Wenger - érkeztek a ligába. A játékosok persze később is ittak alkalmanként, de a nagy italozókból egyre kevesebb lett a csapatoknál. Száz év szokásait nem lehet egy csapásra megváltoztatni, szóval sok időre volt szükség. Ma már eleve adott, hogy mit ehet, mit ihat egy labdarúgó, meccs után pedig irány a jeges fürdő" – veti össze a múltat a jelennel.

További fotók az edzésről és a mesterről galériánkban, kattintson a képre! Fotó: Gilicze Bálint - Origo

De vajon szívesen cserélnea mai labdarúgókkal? "Nem. Remekül éreztem magam labdarúgóként, ma sokkal nehezebb. Hasít a Twitter és a Facebook, minden lépésedet figyelik, kemény lehet, főleg a fiatal játékosok számára, mert ők még csak most tanulják meg az élet dolgait" - mondja, és a fiáról annyit mond, hogy tehetséges, de ha nem akar focista lenni, akkor nem lesz az.

Nemcsak a fiataloknak nehéz, hanem Ferguson utódjának is. Sokan úgy vélik, hogy noha Sir Alex kezdésként négy évig semmit sem nyert a csapattal, az őt váltó David Moyesnak nem lehet ennyi ideje a csapatépítésre. Jesper Olsen máshogy gondolja: "Nagyon nehéz egy új csapatot felépíteni, a játékosok még a régi edző módszereihez vannak szokva, Moyesnak időre van szüksége ahhoz, hogy a saját futballfilozófiáját bevezesse a csapatnál. Lehet, hogy néhány játékostól - Vidic, Ferdinand, Evra, de akár másoktól is - meg fog válni, és a saját maga által kiszemelt futballistákat viszi a klubhoz, majd felépít egy olyan rendszert, amelyben el tudja képzelni a sikeres manchesteri jövőt. Ezt nem lehet egy éjszaka alatt megcsinálni. Én úgy sejtem, a változtatáshoz szükséges időt meg is fogja kapni a vezetőségtől."

A hibája miatt dán szleng lett a nevéből

Olsen a dánokkal kijutott az 1986-os vb-re is, ahol eleinte minden jól alakult. Az uruguayiak (6-1) és a nyugat-németek (2-0) elleni csoportmeccseken is gólt szerzett, majd a büntetőjével a spanyolok elleni nyolcaddöntőn is vezetett Dánia, amikor Lars Högh kapus oldalra kipasszolt labdáját Olsen a jobbhátvéd helyéről megpróbálta visszatenni a kapusnak, ám lecsapott a Keselyű. Emilio Butragueno ellopta a labdát, a 43. percben egyenlített, majd még háromszor betalált, a spanyolok végül 5-1-gyel küldték haza az addig hibátlan Dániát.

3:54-től:

"Ha megismétlődne az eset, ugyanezt tenném, mert az átadás pillanatára már eldöntöttem, hogy vissza fogom passzolni a labdát a kapusnak, de Butragueno lecsapott, nekem pedig nem volt szerencsém" - emlékszik vissza Olsen. Annak idején egész Dánia a hibáján csámcsogott, olyannyira, hogy bekerült a szlengbe is a bakija. A veszélyes passzokra azt mondják, "igazi Jesper Olsen", sőt ennél tágabb értelemben is használják, még politikusok is, a riválisok hibáinak kigúnyolására - derül ki a Guardian egy hét évvel ezelőtti cikkéből. "Nagy lecke, a személyes fejlődésem szempontjából meghatározó pillanat volt ez. Beszélnem kellett róla, és meg kellett találnom a módját, hogy ez a baki is a része lehessen a karrieremnek" - mondja a tröténtekről Olsen

A hét végi Puskás Suzuki Kupán bemutatkoznak a tanítványai is. "Érdekes lesz, de egyúttal nagyon nehéz is, mert nincsenek olyan alapjaink, mint például a Real Madridnak. Nagy különbség még, hogy míg itt minden a futball körül forog, addig nálunk a krikett, az ausztrál foci, vagy éppen a zongora és a tánc a beszélgetések fő témája."