Vágólapra másolva!
Chris Eaton, egykori Interpol-vezető a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség és a Nemzetközi Sportbiztonsági Központ alkalmazottjaként évek óta a sportfogadásokra rátelepedő bűnözői csoportokat üldözi. Nem érti, hogyan mozoghatott szabadon Magyarországon a világméretű bundamaffia egyik legismertebb figurája, és azt mondja, a fogadási csalásokat hamarosan a terrorizmus is felhasználhatja pénzszerzésre. Budapesten találkoztunk vele.

"Az Interpol számításai szerint évente csaknem ezermilliárd dollárt játszanak meg a fogadók futballmérkőzéseken. Az ázsiai bukmékerek szerint a valós összeg ennek többszöröse. Eközben maga a labdarúgás mint üzletág – a játék üzleti részét mozgató tv-jogdíjakkal és a szponzori bevételekkel együtt – évi 25 milliárd dolláros üzlet" – olvasható Brett Forrest: Bundamaffia című könyvében, amelynek egyik főszereplője az ausztrál Chris Eaton, az Interpol egyik volt vezetője.

Eaton a FIFA-nál, majd 2012 óta a Nemzetközi Sportbiztonsági Központnál (ICSS) a bundahálózatok felderítésén dolgozik. Az egyik nagy célja Wilson Raj Perumal, a viselt dolgairól a finn hatóságoknak és a médiának is beszámoló nemzetközi bundakirály letartóztatása volt, akinek a története szorosan kapcsolódik Magyarországhoz. Perumal a világ több pontján ült már börtönben. 2011-ben Finnországban került rács mögé, és szabadulásakor a finn hatóságoknak oda kellett volna visszaküldeniük, ahonnan az országba érkezett. Ez az állam az Egyesült Királyság volt, az egyetlen olyan európai ország, amelynek van kiadatási egyezménye Szingapúrral, ahol Perumalra öt év börtön várt volna.

Chris Eaton: "Aki bűnöző, az tanúként is bűnöző marad" Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Perumal azonban egyezséget kötött, és ennek értelmében az Európai Unió rendőri ügynöksége, az Europol védelme alatt Magyarországra szállították, és házi őrizetbe helyezték. A Finnországban tett vallomásából tudható, hogy volt kapcsolata a magyar alvilággal. "Biztosat nem tudok, de felteszem, Perumal védett tanú volt Magyarországon, információkat adott át a rendőrségnek. Ettől függetlenül nem értem, hogyan járhatott-kelhetett szabadon. Tudomásom van arról, hogy Perumal aktív tevékenységet folytatott Magyarországon, nemzetközi találkozókat szervezett, jött-ment, telefonált, és naponta fogadott az interneten. Mindezt szabadon tehette, ami még védett tanúk esetében is szokatlan" – mondja Eaton.

Magyar okmányokkal utazott a bundakirály?

Perumalt egy hónappal ezelőtt ismét letartóztatták Finnországban, ahová – Eaton információi szerint – Budapestről, magyar okmányokkal utazott, már sokadszor. A helyi rendőrség nem közölte a letartóztatás okát. Arra a kérdésre, hogy szerinte Perumalt vajon miért éppen most tartóztatták le, sejtelmes mosollyal válaszol. "Biztos azért, mert a finn rendőrök most kaptak egy használható fülest valakitől. Valakitől, aki nagyon jól ismeri Wilson Perumalt. Most végre elfogyott a szerencséje."

A 62 éves Chris Eaton az Interpol Központi Műveleti Főosztályát vezette már tíz éve, amikor a FIFA – a dél-afrikai vb terrorfenyegetettsége miatt – felkérte, hogy biztonsági tanácsadóként segítse a torna lebonyolítását. A rábízott feladatokat elvégezte, a bundázás elleni területre pedig úgy keveredett, hogy leleplezte a világszövetségnél a fogadási csalások felderítésén dolgozó, magát hírszerzőnek kiadó Robin Boksicot.

Az UEFA egy csalótól kért tanácsokat

"Az első pillanatban tudtam, hogy egy disznó. A megérzésemen túl voltak más jelek is, fölényes, nagyképű alak volt, azzal hencegett, hogy titkosügynökként dolgozik. A valóságban elképzelhetetlen, hogy valaki néhány napos ismeretség után felfedje magát, akár csak egy rendőr kolléga előtt is. Négy hét alatt bizonyítékokat szereztem rá, hogy egy bűnözővel állunk szemben. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni a kérdés: miért akar beépülni egy nemzetközi hírű maffiózó a FIFA-ba? Emiatt lettem végül a szövetség biztonsági főnöke” – idézi fel a kezdeteket.

Chris Eaton, a FIFA korábbi biztonsági főnöke, az ICSS jelenlegi igazgatója Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Forrest a már idézett könyvében leírja, hogy Robin Boksic az európai szövetség, az UEFA ajánlásával, annak tanácsadójaként jelentkezett a FIFA-nál a dél-afrikai vb előtt azzal, hogy információi vannak világbajnoki meccsek manipulálásáról. Bizonyítékokat azonban nem prezentált, és miután Eaton a múltja után kezdett érdeklődni, otthagyta a vb-t. A FIFA-nál azóta sem hallottak felőle. A Stern nevű német hetilap a vb után kiderítette, hogy Boksic állítása ellenére sohasem dolgozott a német titkosszolgálatnak, viszont korábban volt ügye a rendőrséggel, mivel bebizonyosodott, hogy kapcsolatban állt a bochumi ügyészség által felgöngyölített bundaügy horvát fővádlottjával, Ante Sapinával. A FIFA-nál a történtekről készült jelentés szerint Boksic célja valószínűleg az volt, hogy a labdarúgást irányító legnagyobb szervezetekbe beépülve információkat szerezzen a fogadási csalások elleni lépésekről.

Eaton a FIFA-nál önálló költségvetést és nyomozókat kapott, másfél éven keresztül utazott a világban a labdarúgást behálózó bundamaffia ellen nyomozva. "Egy nap ráébredtem, hogy ez már nem a sportról szól, hanem a szervezett bűnözésről. A sport csupán egy eszköz, új, biztonságosabb pénzszerzési lehetőség. Ha például drogot vagy prostituáltakat kell csempészni, a határátlépés mindig a lebukás kockázatával jár. A bunda ehhez képest szinte kockázatmentes. Digitális pénzek mozognak szinte teljesen lenyomozhatatlan útvonalakon. Ha nem vigyázunk, ez lehet a szervezett bűnözés egyik legveszélyesebb bevételi forrása. A terrorizmus pedig mindig ezeket a szervezeteket utánozta, beleértve a pénzszerzési módszereket is. Vajon mikor ötlik fel a terroristákban, hogy a bundázás egész jó üzlet?" – teszi fel a kérdést a nyomozó.

Forrest könyve szerint a sportfogadási piac ugrásszerűen növekedett az utóbbi évtizedben, az illegális szegmense pedig hírhedt bűnözői csoportok kezébe került. Mindebből kiindulva akár azt is gondolhatnánk, hogy a megoldás: be kell tiltani az online szerencsejátékokat. Eaton szerint azonban ez rossz ötlet. "A tiltás még soha, semmivel kapcsolatban nem vezetett eredményre, épp ellenkezőleg: ezzel a lépéssel tűnnének csak el igazán a szemünk elől a bűnözők. Az egyetlen megoldás a kontroll, a szabályozás, a nemzetközi sztenderdek felállítása."

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Működési modellnek a Pénzmosás Elleni Pénzügyi Munkacsoport (FATF) példáját hozza fel, amelyet a világ iparilag legfejlettebb hét állama hozott létre 1989-ben. Azt javasolja, hogy az általa felvázolt, hasonló szervezetet, mely a fogadási maffia ellen küzdene, az UNESCO égisze alatt hozzák létre, mint ahogyan a Nemzetközi Antidopping Ügynökséget, a WADA-t is.

"Ami most van a sportfogadási piacon, az maga a vadnyugat. Vagy illegálisan, vagy szabályozatlan környezetben működnek a cégek, azt csinálnak, amit akarnak, és végül az erősebb győz. Ennél is súlyosabb problémákat okoz, hogy a sportfogadásnak semmiféle társadalmi értéke vagy felelőssége nincs. Egy online oldalról és a pénzforgalomról szól az egész. Még csak önálló termékük sincs, ettől válik teljesen lelketlenné az iparág. Itt tényleg minden kizárólag a pénzről szól. Évi ezermilliárd dollár? A legtöbb országnak a GDP-je sincs ennyi."

Vissza kell adni a sport becsületét!

Chris Eaton a sport értékei felől közelíti meg, mi lenne a teendő. "A sport a kultúránk része, kötelességünk megőrizni a tisztaságát. Ehhez azonban új hősökre, új vezetőkre van szükség, akik nemcsak páváskodni akarnak a rivaldafényben, hanem cselekszenek is. A sportszervezeteknek fel kell végre nőniük. Olyan piaci alapon működő, transzparens szövetségekre van szükség, amelyek függetlenek a kormányoktól, üzleti szereplőkként tekintenek magukra, működésük átlátható és kiszámítható. Titkoknak nincs helye. Azt is tudni akarom, ki mennyit keres a FIFA vezérkarában, milyen bevételei vannak a szervezetnek és honnan. Amíg ezek az adatok nem nyilvánosak, persze nem csak a FIFA esetében, addig nincs miről beszélni" – sorolja egy szuszra.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Chris Eaton jelenleg az ICSS egyik igazgatója. A katari székhelyű független szervezet egyrészt lobbitevékenységet folytat a bundamaffia elleni globális harcért és a kormányközi megállapodások aláírásáért, másrészt tanácsadással segíti a kormányok, sportszervezetek és az egyéb iparági szereplők munkáját. Van egy ötvenfős saját nyomozócsapata is, épp most tervez Doha után Londonban és az Egyesült Államokban is irodát nyitni, de ehhez további pénzügyi támogatókra van szüksége. Az ICSS nonprofit szervezet, szolgáltatásai ingyenesek. Elsődleges finanszírozója a katari állam.

És mi van a katari korrupcióval?

Arra a kérdésre, hogy hiteles maradhat-e az ICSS a katariaknak a 2022-es vb megrendezésével kapcsolatos vesztegetési botránya árnyékában, Eaton azt felelte, neki az a legfontosabb, hogy az ICSS lehetőséget nyújt, hogy befejezze azt a munkát, amit a FIFA-nál elkezdett. "Amíg a FIFA-nál dolgoztam, nem tapasztaltam semmilyen korrupcióra utaló jelet, minden erkölcsi és anyagi támogatást megkaptam a munkámhoz, sohasem szóltak, hogy egyik vagy másik ügyről le kéne szállnom. Persze naiv nem vagyok, a világ egyetlen jelentős sportszövetsége esetében sem lepődnék meg, ha kiderülne, néha eltűnnek pénzek az asztal alatt. De a 2022-es vb ügye nekem csak szóbeszéd marad, amíg konkrétan be nem bizonyosodik a korrupció."

Az ICSS azért nyújt több lehetőséget, mert nemcsak a labdarúgás, hanem minden sportág ügyeiben nyomozhat. "Rögbi, krikett, tenisz, baseball – mindenhova beette magát a bunda. És tudja, miben forognak még óriási pénzek? A tollaslabdában."