Keserű Loki-vereség idegtépő csatában

Boriszov, 2014. augusztus 5.
A debreceni csapatban játszó Aleksandar Jovanovic (b) és a fehérorosz Filip Mladenovics a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott BATE Boriszov - DVSC-TEVA visszavágó mérkőzésen a Boriszov Arénában, a feh
Boriszov, 2014. augusztus 5. A debreceni csapatban játszó Aleksandar Jovanovic (b) és a fehérorosz Filip Mladenovics a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott BATE Boriszov - DVSC-TEVA visszavágó mérkőzésen a Boriszov Arénában, a fehéroroszországi Boriszovban 2014. augusztus 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Saját súlyos egyéni hibái miatt nem játszhat a BL-főtábláért a Debrecen. A belorusz BATE a 94. percben ejtette ki a magyar bajnokot, amely az EL-ben még selejtezhet.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó:
BATE Boriszov (belorusz)-Debrecen 3-1 (1-1)- élő közvetítés
Boriszov, Haradszki Stadion, v: Johannesson (svéd)
gól: A. Volodko (38.), Rogyionov (66.), Krivec (94.), illetve Sidibe (20., tizenegyesből)
piros lap: Bouadla (37.)
BATE: Csernyik – Gajducsik (Szihnevics 42.), Hagus (Pavlov 69.), Filipenko, Mladenovics – Poljakov, Lihtarovics (Oleknovics 55.) – A. Volodko, Krivec, Gordejcsuk – Rogyionov
Debrecen: Novakovic – Jovanovic, Máté P., Mészáros (Brkovic 84.), Korhut – Bouadla, Varga J., Zsidai (Ludánszki 65.), Szakály P. (Bódi 71.) – Seydi, Sidibe
sárga lap: Bouadla (8.), Rogyionov (86.)
Továbbjutott a BATE, 3-2-vel.

Jó helyzetből várhatta a Debrecen a BATE Boriszov elleni BL-selejtező visszavágóját: otthon 1-0-ra győzött, ráadásul a fehéroroszok semmivel sem tűntek erősebbnek náluk, az első tíz percben mutatott nagy rohamukkal együtt sem.

A párharc tétje óriási volt: a továbbjutóra a BL-playoff várt, ahonnan győztesként a BL, vesztesként az EL főtáblájára jut.

Kondás Elemér többször is hangsúlyozta, hogy csapata nem áll be védekezni a visszavágón, mert az öngyilkos taktika lenne. Ellenben egy lőtt góllal kézzelfogható közelségbe kerülne a fenti főtáblák egyike.

Minden szépen indult a Lokinak, a lapos első negyedóra után Seydi egyedül rontott a kapura, Csernyik - aki az odavágón is összehozott egy teljesen felesleges büntetőt - elütötte, a 11-est pedig Sidibe bevágta. Összesítésben 2-0-ra vezetett a DVSC, és megvolt az idegenben szerzett gólja is.

Sidibét ünneplik a debreceniek Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Csakhogy a 37. percben Selim Bouadla totálisan feleslegesen begyűjtött egy újabb sárgát (hemzsegtek mögötte a védők, mikor durván, hátulról faultolt), az emberelőnytől pedig vérszemet kapott a BATE, egy perccel később egyenlített is Alekszandr Volodko bombagóljával. A Loki örülhetett, mert nem volt hátrányban a szünetben.

Maradt 45 perc, ami alatt egy gólt kaphatott a Debrecen. Egyet majdnem össze is hozott gyorsan, Novakovic kapus aláfutott egy beadásnak, de Poljakov csak az oldalhálóba tudott lőni.

Seydi egymaga húzta a Lokit, többször az ő testi erejére alapozta az ellentámadásait Kondás Elemér együttese, míg a BATE nem tudta igazán beszorítani a magyar bajnokot.

Az első meccsen nagyot focizó Jovanovic most Mladenoviccsal birkózott Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A félidő derekán a csereként beállt Oleknovics jó beadása után Rogyionov megszerezte a vezetést a hazaiaknak (összesítésben 2-2, idegenben lőtt góllal továbbjutó a Debrecen), ám gyanús, hogy Mészárossal szabálytalankodtak középen a találat előtt.

Hosszúra nyúlt tehát a hajrá, de a szívósan védekező hajdúságiak sokág csak egy átlövést engedtek a beloruszoknak, míg Seydi mellett immár Sidibe is kontrázott. Érezhetően a Debrecen állt közelebb a továbbjutáshoz, a lelátón a hazaiak közül sokan a fejüket fogva nézték a fejleményeket.

Johannesson játékvezető érthetetlenül sok, hatperces hosszabbítást rendelt el, ebben a szakaszban ívelésekkel próbálkozott a BATE, alapvetően veszélytelenül, de Mladenovics öt és felesre érkező beadására rosszul futott ki Novakovic, Krivec pedig fejjel az üres hálóba csúsztatott. Történt mindez a 94. percben, a maradék idő pedig eseménytelenül lepergett.

Még egy reménysugár

A Debrecen rendkívül közel került egy európai kupa főtáblájához, amelytől nem annyira a BATE Boriszov, hanem saját súlyos egyéni hibái ütötték el. Bouadla kiállíttatta magát, Novakovic többször bizonytalan volt, majd lyukra futott a legvégén.

Azért nem úszott el még minden: az EL-ben még játszhat selejtezőt a Kondás Elemér együttese. A sorsolást magyar idő szerint 13 órakor tartják, ugyanakkor itt már fajsúlyosabb ellenfelekbe is beleszaladhat a Loki.

Formálisan még a Diósgyőr is versenyben van a magyar csapatok közül, ám az FK Krasznodar elleni 5-1-es hazai vereséggel gyakorlatilag elbúcsúzhat a nemzetközi kupáktól.