Vágólapra másolva!
Még mindig csak szenved Louis van Gaal Manchester Unitedje: három forduló után két döntetlen, egy vereség a mérlege a Premier League-ben, ezúttal az újonc Burnley otthonában játszott 0-0-t.

Premier League, 3. forduló:
Burnley-Manchester United 0-0

Három forduló után megszerezte az első pontját a PL-ben a Burnley. Az újonc ráadásul a Manchester Uniteden fogott ki, amely Louis van Gaallal valóban csúnyán beragadt a rajtnál: három kör után két pontja van, a Ligakupából pedig máris kiejtette a harmadosztályú MK Dons.

Pedig a ManUnitednél kezdett a Real Madridból igazolt Angel di Maria, valamint Juan Mata, Wayne Rooney és Robin van Persie is. Az első félidőben mégis David De Gea kapusnak tapsoltak a MU-hívek, mert kiszedte a léc alól David Jones életerős lövését.

Fordulás után nőtt a MU mezőnyfölénye, Di Mariát és Van Persie-t azonban lecserélte Van Gaal, majd a hajrára beszorították a Burnleyt. A 86. percben Ashley Barnes kezezett a hazai 16-oson belül, de Chris Foy játékvezető nem fújt büntetőt.

Ugyanakkor a Burnleynek is akadt még helyzete, miközben a PL rekordbajnoka pontatlan beadásokkal aprózta el a fölényét.

Bár a Van Gaal-csapatok rossz rajtja közismert, azért nem kockázatmentes, ahogy egy holland szakíró, Michiel de Hoog mondta, ha "nem jönnek az eredmények, beindulhat az ördögi kör. A vereségek rossz sajtóvisszhangokhoz, azok pedig még nagyobb nyomáshoz, feszültséghez, és így újabb vereségekhez vezethetnek."

A MU ráadásul eddig nem a legacélosabb csapatok - Swansea, Sunderland, Burnley - ellen maradt nyeretlen, nem is beszélve a Ligakupa-vereségről. Kérdés, elkezdődik-e a csata Van Gaal és az angol sajtó közt?