Vágólapra másolva!
A nyolcaddöntőben Real Madrid az Atléticóval, míg a negyeddöntőben a Barcelona a két madridi csapat párharcának a győztesével találkozhat a spanyol Király-kupában.

A sorsolásnál a három gigász egy ágra került, és nagyon nagy csodának kéne történnie, hogy a Real és az Atlético elbukja a 32 között a Cornella, illetve a L'Hospitalet elleni oda-visszavágós párharcot.

Márpedig ha mindkét madridi csapat továbbmegy, akkor a nyolcaddöntőben egymás között dönthetik el, hogy ki fusson bele a Barcelonába, amely a 32 között a Huescával, a 16 között pedig a Valladolid-Elche párosítás győztesével találkozik, és nagy eséllyel mindkettőt sikerrel veszi.

Így aztán a nagy hármasból csak egy juthat be az elődöntőbe, vagyis mondhatjuk, hogy a többi élvonalbeli csapat elég komoly sanszot kapott.