Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai másodosztályú profi futballbajnokságban, a NASL-ban szereplő New York Cosmos szerződtette a Real Madrid egykori klasszisát, Raúlt. A legismertebb amerikai futballcsapat több évre igazolta le a spanyol klasszist. 

Raúl elmondta, örül, hogy egy olyan csapatba igazolhat, amelyben legendák egész sora játszott (Pelé, Beckenbauer), és sokat tett a labdarúgás meghonosításáért az Egyesült Államokban. "A futball világában senkinek nem kell bemutatni a Cosmost, mindenki tudja, milyen hatalmas klubról van szó - mondta Raúl.

A Cosmos azonban nem az MLS-ben játszik, hanem a második vonalnak számító NASL-ben, ahol hiába lett bajnok, a franchise-rendszerű amerikai bajnokságban nem lehet feljutni az első osztályba, oda másképp lehet bekerülni. Raúl, aki Európában legutóbb a Schalkéban szerepelt, az al-Szadd csapatától igazol New Yorkba, ahova több éves szerződés köti a 102-szeres spanyol válogatott játékost.