Vágólapra másolva!
Vasárnap este az AC Milan elleni városi derbin tér vissza az Internazionale kispadjára Roberto Mancini.

A 49 éves szakember 2004 és 2008 között volt az Inter edzője, abban az érában a csapat háromszor nyert olasz bajnokságot, kétszer-kétszer pedig Olasz Kupát és olasz Szuperkupát.

Mancininek - aki a múlt héten leváltott Walter Mazzarri helyét veszi át - most jóval nehezebb dolga lesz, ugyanis jelentősen gyengébb kerettel kellene maradandót alkotnia, ráadásul csapata csak a kilencedik helyről várja majd a városi rivális elleni összecsapást. Igaz, a piros-feketék sincsenek csúcsformában, Filippo Inzaghi tanítványai ugyanis legutóbbi négy meccsükön nem tudtak nyerni.

Ez lesz a két csapat közös történetének 213. összecsapása, 76 Inter-siker mellett 74 Milan-győzelem és 62 döntetlen született.

A címvédő Juventus a fővárosban, a jó formában lévő, ötödik helyen álló Laziónál vendégeskedik. A torinóiak első számú üldözője, a második helyen álló AS Roma ezúttal az Atalanta vendégeként lép pályára.

Serie A, 12. forduló:

szombat:
Atalanta-AS Roma 18.00
Lazio-Juventus 20.45

vasárnap:
Torino-Sassuolo 12.30
Cesena-Sampdoria 15.00
Napoli-Cagliari 15.00
Parma-Empoli 15.00
Udinese-Chievo 15.00
Verona-Fiorentina 15.00
AC Milan-Internazionale 20.45

hétfő:
Genoa-Palermo 20.45

Az állás:
1. Juventus 28 pont
2. AS Roma 25
3. Napoli 21
4. Sampdoria 20
5. Lazio 19
6. Genoa 19
7. AC Milan 17
8. Udinese 17
9. Internazionale 16
10. Verona 14
11. Fiorentina 13
12. Palermo 13
13. Sassuolo 12
14. Torino 12
15. Cagliari 10
16. Empoli 10
17. Atalanta 10
18. Chievo 8
19. Cesena 7
20. Parma 6