Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén távozik a Liverpooltól Steven Gerrard.

Egyes sajtóorgánumok - köztük a BBC és a Sky Sports - azt is tudni vélik, hogy Gerrard az Egyesült Államokban, az ottani bajnokságban folytatja pályafutását. A Sky arról számolt be, hogy a játékos tárgyalásokat folytat a Los Angeles Galaxy, a New York Red Bulls és a New York City FC csapatával.

Gerrard nem mondta el egyelőre, hogy hol folytatja, de annyit elárult, nem marad Angliában, és nem fog a Liverpool ellen pályára lépni.

A középpályás az elmúlt 16 idényben eddig 695 mérkőzést játszott és 180 gólt szerzett a Vörösöknél, ahol 2003 óta ő a csapatkapitány. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát (kétszer) és Ligakupát (háromszor), bajnoki címet azonban nem.

Gerrard a nyárig még szolgálja imádott klubját, aztán elköszön Forrás: AFP

December elején Brendan Rodgers vezetőedző még azt mondta, új szerződést kínálnak a csapatkapitánynak. Hozzáfűzte viszont, hogy mivel a futballista már 34 éves, valószínűleg nem fog olyan sok lehetőséget kapni a jövőben, mint eddig.

Gerrard a válogatottságot ugyan a 2014-es brazíliai világbajnokság után lemondta, októberben jelezte, hogy még nem áll szándékában visszavonulni.