Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően Cristiano Ronaldo nyerte a 2014-es Aranylabdát, a portugál klasszis harmadszor végzett az élen a FIFA választásán. Ronaldo egészen elképesztő évet tudhat maga mögött, szinte minden statisztika az ő győzelmét vetítette előre, így hiába lett világbajnok Manuel Neuer, Ronaldo kapta az elismerést. Könnyek közt vette át a díjat. 

Ez történt a FIFA-gálán

Ahogy sejthető volt, Cristiano Ronaldo nyert, azaz a mellette szóló érvek sokkal erősebbnek bizonyultak, mint az ellene szólók. A portugál klasszis a FIFA honlapja szerint a szavazatok 37,66 százalékával nyert, Lionel Messi 15,76 százalékot kapott, Manuel Neuer négy századdal maradt el tőle (15,72 százalék).

Cristiano Ronaldo az előző Aranylabda-szavazás óta – amikor szintén ő nyert – 60 hivatalos mérkőzésen szerepelt. Összeszedni sem volt egyszerű: a spanyol bajnokik mellett játszott Spanyol Kupa-meccseket, Spanyol Szuperkupa-döntőt, Európai Szuperkupa-döntőt, Bajnokok Ligája- és klubvébé-találkozókat, vb-meccseket, illetve Eb-selejtezőket. Összesen tehát nyolc külön trófeáért szállt harcba. A számláláskor figyelembe vettük még a portugál válogatott barátságos meccseit (a Real Madrid felkészülési mérkőzéseit viszont nem).

5337 játékperc, 60 meccs, 8 sorozat, 4 trófea

Ez rettenetesen komoly terhelés, és még megdöbbentőbb, hogy ha mind a 60 meccset végigjátszotta volna, akkor is csak 93 perccel focizott volna többet.

Az ő éve volt 2014 Forrás: AFP/Pedro Armestre

Ronaldo a Real Madridban eddig öt és fél szezont húzott le, ezeken 180 bajnokin 203 gólt szerzett, ami jobb a meccsenkénti egyes átlagnál, pedig ezt még a sportág hőskorában is csak a legnagyobbak közelítették meg. A mostani szezonban 15 bajnokin lépett pályára, 26 gólt vágott, átlagosan 52 percenként veszi be az ellenfelek kapuját. Emellett még nyolc gólpasszra is futotta tőle.

Nemzetközi kupák és a vébé

A rengeteg gólon kívül a Bajnokok Ligája-győzelemmel érdemelte ki az Aranylabdát. Persze ott is rengeteg gólt lőtt, 17-et, ami rekord a sorozatban – ebből azonban csak a tavaszi idényben szerzett nyolc gólt vehették figyelembe az idei Aranylabda-szavazáson, illetve a mostani idény csoportmeccseit. Később a Sevilla elleni európai Szuperkupa-döntő mindkét találatát ő jegyezte, a klubvébén ugyanakkor nem talált be, pedig az elődöntőben 4-0-ra, a döntőben 2-0-ra nyert a Real. Marokkóban mindössze két assziszt került a neve mellé.

Cristiano Ronaldo Forrás: AFP

A világbajnokság évében logikus, hogy az Aranylabda odaítélésénél nagy súllyal esik a latba a vébén nyújtott teljesítmény, bár láttunk már olyan évet, amikor ez nem így volt. Ronaldónak ugyan komoly szerepe volt Portugália kijutásában (a svédek elleni pótselejtezőt szinte egymaga döntötte el), de a vébén már nem domborított nagyot, szemben például Messivel, aki bevitte a döntőbe Argentínát.

Neuer túl jó csapatban nyert

Manuel Neuer minden kétséget kizáróan napjaink legjobb kapusa, a söprögetőként is remeklő kapusnak az volt a pechje, hogy túl jó csapatban lett világbajnok, így nem tudott eleget hozzátenni Németország világbajnoki címéhez – mert alig vették célba a kapuját. Sokan ennek ellenére a kiemelkedő képességű kapusnak adták volna a díjat, ami azért némileg ellentmond a trendeknek is. Kapus eddig egyszer nyert Aranylabdát: Lev Jasin, még 1963-ban. Még a dobogóra is ritkán kerülnek kapusok, legutóbb 13 éve volt erre esély, a 2002-es vb-döntős németek 1-ese, Oliver Kahn révén. A Bayern ikonikus kapusa azonban csak harmadik lett a végső szavazáson.

Az örök vita: Ronaldo vs. Messi

A Messi-hívők éveken át azzal érveltek, hogy bár a két játékos képességei, góljai és elért eredményei között nincs jelentős különbség, a pályán kívüli viselkedésével egyértelműen az argentin klasszis nyeri kettőjük összehasonlítását. Ez a megállapítás azonban már nem biztos, hogy megállja a helyét.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy Messi gondolkodás nélkül kifúrja vetélytársait a csapatból, amikor, mondjuk, a szélről középre akar kerülni: egymás után kellett távoznia a Barcából Samuel Eto’ónak, Zlatan Ibrahimovicnak, és a szélre kényszerült David Villa és Thierry Henry is, az azonban csak az utóbbi hetek nyilatkozatai után vált sejtésből ténnyé, hogy Messi igazi kiskirályként viselkedik a Barcánál.

Pacsi Forrás: AFP

Igaz, korábban Ronaldo jobbára az összetört sportkocsik, az elcsábított szupermodellek és a műesések és hisztik miatt volt a bulvársajtó kedvence, az utóbbi időben azonban rengeteget változott a játékosimidzse. Hasonló bulvárügyei az utóbbi években szinte egyáltalán nem voltak, ellenben rendszeresen feltűnt jótékonysági eseményeken, kórházat építtetett Madeirán.

Eközben Messit adócsalásért vette elő a spanyol adóhatóság, és mára az is egyértelművé vált, hogy a Barcelonánál kialakult belső káoszhoz is hozzátette a maga részét.

Az év csapata és a Puskás-díj

A zürichi gálán az év csapatát is megválasztották, a szavazás nem hozott különösebben nagy meglepetést, szinte minden poszton borítékolható volt a végső győztes.

Manuel Neuer (Bayern München) – Sergio Ramos (Real Madrid), David Luiz (PSG), Thiago Silva (PSG), Philipp Lahm (Bayern München) – Andrés Iniesta (Barcelona), Toni Kroos (Real Madrid), Angel Di María (Manchester United) – Lionel Messi (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Arjen Robben (Bayern München)

Az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat James Rodriguez kapta, aki nagy fölénnyel utasította maga mögé Robin van Persie spanyoloknak fejelt találatát, és az ír Stephanie Roche – szintén káprázatos – találatát.

A női aranylabdát a wolfsburgi Nadine Kessler kapta, a 26 éves középpályás a brazil Martát győzte le a szavazáson.