Vágólapra másolva!
A Juventus nem tudta kihasználni a Roma botlását, és csak döntetlent játszott Udinében. A nap nyertese a Napoli lett, amely közelít a második helyhez, és elhúzott a BL-helyre hajtó riválisoktól.

A Juventus gyakorlatilag eldönthette volna a bajnokságot - bár egyesek szerint ezt már korábban megtette -, hiszen a Roma ikszelt az Empolival, és ha a címvédő győzött volna Udinében, kilenc pontra meglépett volna.

A Juvéból Marchisio, Vidal és Asamoah is hiányzott, Buffon viszont szokás szerint ott volt, és kellett is, hogy közbeavatkozzon, amikor egy kontra végén Thereau lőtt, a kipattanót pedig Bruno Fernandes 16 méterről majdnem kilőtte a stadionból. A Juve első félidei legnagyobb lehetősége Llorente előtt adódott, aki egy szöglet után tisztán fejelhetett, de a kaput sem találta el. Buffonnak még a szünet után Bruno Fernandes adott munkát, de a kapus leért a bal alsó felé tartó labdára.

A második félidőben fölényben játszott a Juventus, Pereyra a lécet találta el, Tévez pedig Pogba tökéletes lekészítése után olyan helyzetben rontott, amiben nem szokott, így maradt a 0-0, és maradt a hétpontos előny a Roma előtt, ami még mindig jelentős.

A forduló nyertese a Napoli lett, amely 2-1-re győzött a Chievo vendégeként, és ezzel négy pontra megközelítette a Romát, és öt pontos előnyre tett szert a BL-t érő harmadik helyért vívott csatában. Kellett hozzá az is, hogy a Lazio meglepetésre kikapjon Cesenában, és hogy a Sampdoria egy 5-1-es pofonba szaladjon bele Torinóba.

A nap slágeredménye a 2-1 volt, négy meccs is így végződött, az Atalanta-Cagliarin Pinilla a 94. percben szerezte azt az ollózós gólt, amivel új csapatának örömöt, a réginek pedig bánatot okozott.

Serie A, 21. forduló:
Udinese - Juventus 0-0

Atalanta - Cagliari 2-1 (1-1)
gól: Biava (18.), Pinilla (94.), illetve Dessena (44.)

Cesena - Lazio 2-1 (0-0)
gól: Defrel (60.), Cataldi (77., öngól), illetve Klose (87.)

Chievo - Napoli 1-2 (1-1)
gól: Britos (25., öngól), ill. Cesar (18., öngól), Gabbiadini (62.)

Palermo - Verona 2-1 (1-1)
gól: Dybala (18.), Belotti (79.), illetve Tacidisz (8.)

Torino - Sampdoria 5-1 (2-0)
gól: Quagliarella (16., 29., 65.), Amauri (75.), Bruno Peres (93.), illetve Obiang (78.)

Sassuolo - Inter 3-1 (2-0)
gól: Zaza (17.), Sansone (29.), Berardi (93., 11-esből), illetve Icardi (83.)
piros lap: Sansose (90.), illetve Donkor (92.)

AC Milan-Parma 3-1 (1-1)
gól: Ménez (17., 57. - az első 11-es), Zaccardo (76.), illetve Nocerino (24.)

A tabella:
1. Juventus 21 44-9 50 pont
2. AS Roma 21 34-16 43
3. SSC Napoli 21 38-26 39
4. SS Lazio 21 37-25 34
5. Sampdoria 21 27-23 34
6. Fiorentina 21 29-20 32
7. Palermo 21 34-33 30
8. AC Milan 21 31-26 29
9. Genoa 21 29-26 29
10. Torino 21 22-22 28
11. Sassuolo 21 27-29 28
12. Udinese 21 25-27 28
13. Internazionale 21 30-29 26
14. Verona 21 23-34 24
15. Atalanta 21 17-26 23
16. Empoli 21 19-26 20
17. Cagliari 21 28-40 19
18. Chievo 21 15-26 18
19. Cesena 21 21-41 15
20. Parma 21 20-46 9

A Parmától egy pont levonva.