Vágólapra másolva!
A Premier League 28. fordulójában minden élcsapatnak sikerült nyernie, ám a forduló nem erről marad emlékezetes. A Newcastle United-Manchester United összecsapáson egymást köpködte Jonny Evans és Papiss Cissé.

A BBC szakértői mélységesen fel voltak háborodva.

A Newcastle egykori játékosa, Dietmar Hamann szerint "mindkét játékost el kéne meszelni egy pár hétre. Elfogadhatatlan, ami történt, undorító". Phil Neville véleménye szerint "a köpködés a legrosszabb, ami a pályán történhet". A korábbi játékos azt is hozzátett, reméli, hogy mindkettőjüknek lesül a bőr a képéről, ha visszanézik az esetet.

Anthony Taylor játékvezető nem vette észre, vagy legalábbis nem szankcionálta az eseteket, pedig a köpködés azonnali piros lapot von maga után a szabályok szerint.

A TV-felvételek alapján először Evans köpte le a földön fekvő Cissét, aki később szemtől szemben adta vissza a kölcsönt.

Cissé nem maradt Evans adósa Forrás: AFP

Hasonló esetben 2014 márciusában George Boyd, a Hull City játékosa utólag három meccses eltiltást kapott az FA-től a videofelvételek alapján, mikor leköpte a Manchester City kapusát, Joe Hartot.

Nem az első eset volt

A futball leghíresebb köpködős esete az 1990-es világbajnoksághoz, a német Rudi Völlerhez és a holland Frank Rijkaardhoz kötődik.

Angliában korábban El Hadji Diouf kapott ötezer fontos büntetést a Liverpooltól, miután kiköpött egy Celtic-drukker felé a két csapat UEFA-kupa-meccsén.

Az arsenalos Patrick Vieire négymeccses eltiltást és 30 ezer fontos büntetést kapott, miután leköpte Neil Ruddockot, a WHU játékosát.