Vágólapra másolva!
Bár négy Eb-selejtezőkör után csak egy pontjuk van, a görög fociválogatott tagjai még bíznak abban, hogy egy budapesti győzelemmel megkapaszkodnak az utolsó szalmaszálban, és később még kiharcolják az Eb-részvételt. A görög szurkolók viszont korántsem ennyire optimisták - mondta az Origónak adott telefoninterjújában Nikosz Dabizasz egykori hetvenszeres görög válogatott, Eb-aranyérmes hátvéd.

"Nagyon remélem, hogy a görög csapat megnyeri a meccset, ami nem lesz könnyű, mert eddig nagyon megnehezítette a saját helyzetét a válogatott" - nyilatkozta az Origónak a Newcastle-szurkolók korábbi kedvence, Nikosz Dabizasz, aki 2011-ben hagyta abba a futballt.

A 41 éves egykori középhátvéd szerint a magyarok bebizonyították az eddigi meccseken, hogy bárkit le tudnak győzni, miközben a görögök rég nem látott rossz formában futballoztak: otthon Romániától (0-1), Észak-Írországtól (0-2), sőt még a Feröer-szigetektől (0-1) is kikaptak, egyetlen pontjukat Finnországban szerezték (1-1).

A helyzet most már nagyon kritikus

"A játékosok felkészültségével nagyon nagy problémák voltak, és nem csak a fizikai állapotra gondolok. Minden területen gondban voltunk, a hangulaton is mindig érzékelhető volt, hogy fejben sincsenek rendben a kerettagok. A helyzet most már nagyon kritikus, mindenképpen változniuk kell a dolgoknak, hiszen ha nem nyerünk, az egy katasztrófával érne fel számunkra" - fogalmazott Dabizasz, hozzátéve, hogy a budapesti meccsen tényleg muszáj nyerniük, mert utána már nem lesz lehetőségük a javításra.

A 2004-es, végül megnyert foci-Eb-n ilyen laza hangulatban készültek a meccsekre Dabizaszék Forrás: AFP/Aris Messinis

Az Olimpiakoszban és a Leicester Cityben is megfordult futballista a kapitányváltástól remél egy kis javulást: az uruguayi Sergio Markarián az olasz Claudio Ranieri helyét vette át a kispadon.

"Reménykedem abban, hogy fejlődni fog a válogatott, mivel az előző kapitány irányításával nagyon-nagyon nem volt sikeres. Lehet, hogy Ranieri jó klubedző, de teljesen más egy válogatottat és egy klubcsapatot irányítani. Markarián több szempontból is változást hozhat. Beszéli a görög nyelvet, sokat tud a görögökről, ismeri a futballisták mentalitását, és a helyi kultúrával is tisztában van. Bízom benne, hogy vele képesek leszünk valamit visszahozni a régi sikerekből. De amiben a leginkább hiszek, hogy a játékosok fejében rendet tud rakni, ez a legfontosabb" - mondta Dabizasz, aki tavaly őszig több mint egy éven át a Panathinaikosz sportigazgatója volt.

A szurkolók pesszimisták

Dabizasz arról is beszélt, hogy Görögországban a szurkolók jól tudják, a magyar csapatot az a Dárdai Pál vezeti, aki jelenleg a Herthánál is jól dolgozik. A csapatból senkit nem akart kiemelni az egykori kiváló hátvéd. "Ez nem tenisz, ahol ketten játszanak, hanem labdarúgás kétszer tizenegy résztvevővel, ahol két nemzet feszül egymásnak a gyepen. Éppen ezért nem szeretnék egyetlen játékosra sem külön fókuszálni. Azt tudom, hogy a magyaroknak régen nagy sztárjaik voltak, és most igyekszik az ország visszaszerezni a régi futballhírnevét."

Newcastle-ben népszerű volt Forrás: www.dabizas.com/multimedia

Azt mondta, Görögországban a pocsék kezdés után nem túl bizakodók a drukkerek. "A szurkolóink nagyon szomorúak az eddigi eredmények miatt. De mindig van remély, most például az új edzőbe helyezik a maradék bizalmukat. A legnagyobb baj, hogy csak egy eredmény felel meg a számunkra, ezért nagyon okosan kell majd futballozni Budapesten. Tippelni nem szeretnék, mert megannyi megjósolhatatlan dolog történhet a csapatokkal, mindössze annyit tehetek, hogy reménykedem a győzelmünkben."

A vasárnapi magyar-görög selejtező 20.45-kor kezdődik a ferencvárosi Groupama Arénában.

Az F csoportban Románia tíz ponttal áll az élen, az északíreknek kilenc, a magyaroknak hét, a finneknek négy, Feröer-szigeteknek három, a görögöknek egy pontjuk van.

Vasárnap rendezik a Románia - Feröer-szigetek (18 óra) és az Észak-Írország - Finnország (18 óra) találkozót is.