Vágólapra másolva!
A tisztújítás után bejelentettek egy másik magyar sportdiplomáciai sikert is az Európai Labdarúgó Szövetség bécsi közgyűlésén: szinte napra pontosan egy év múlva, 2016. március 23-án Budapest rendezi meg a szervezet éves kongresszusát.

A magyar szövetség honlapjának híre emlékeztet arra, hogy Magyarország 2006 után látja majd el ismét a házigazda szerepét az UEFA kongresszusán.

A keddi tisztújítás során Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét beválasztották a végrehajtó bizottságba, valamint újabb négy évre bizalmat szavaztak Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet élén.

"Az, hogy ötvennégyből negyvenkét ország jelöltje szavazott számomra bizalmat, hatalmas megtiszteltetés és óriási öröm egyben" - nyilatkozta Csányi.

"A mostani siker számomra azt is bizonyítja, hogy az európai futball irányítói átlátják, és elismerik azt a folyamatot, melyet a szövetség 2010-ben elindított, s amelynek kulcsa a labdarúgás hátországának, kiemelten is a mostanra 120 ezer gyereket megmozgató OTP Bank Bozsik-program fémjelezte utánpótlásképzésnek a gyors tempójú reformja."