Vágólapra másolva!
Eredetileg az Alpokban lezuhant Germanwings-géppel utazott volna a svéd másodosztályú Dalkurd focicsapata, ám a hosszú átszállási idő miatt másik járatokat választott.

A kurd menekültekből alakult Dalkurd Barcelona mellett edzőtáborozott, majd kedden hazaindult a teljes, 29 fős személyzet.

"Eredetileg ezzel a géppel mentünk volna Düsseldorfba, de mikor a foglalásnál láttuk, hogy milyen sokat kell várakozni az Arlandára menő csatlakozásra, inkább azt választottuk, hogy három csoportban repülünk - idézi Adil Kizil menedzsert a Sportgéza. - Egy csoport Münchenbe, kettő Zürichbe ment körülbelül másfél órás eltéréssel."

Mind a négy gépbe egy időben, egy kapunál csekkoltak be, ahogy Kizil fogalmazott, "a négy gép közül három fedélzetén ott voltak a játékosaink, nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, elég valószínűtlen az egész".

"Amikor leszálltunk, sejtettük, hogy valami súlyos dolog történt - tette hozzá. - Bekapcsoltam a telefonomat, és kétszáz nem fogadott hívásom volt. Aztán elkezdtünk aggódni a többiekért, mert 30-40 perc különbség volt a landolásaink között."

A Germanwings légitársaság gépe kedden zuhant le a francia Alpokban, 144 utassal és hatfős személyzettel a fedélzetén. Senki sem élte túl a tragédiát.