Csak két görög futballista hagyhatta el a kórházat

Budapest, 2015. március 30.
Összetört gépjárművek Budapesten, a XVIII. kerületi ferihegyi gyorsforgalmi úton, a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon, ahol a taxi és egy személyautó összeütközött 2015. március 30-án. A balesetben egy ember m
Budapest, 2015. március 30. Összetört gépjárművek Budapesten, a XVIII. kerületi ferihegyi gyorsforgalmi úton, a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon, ahol a taxi és egy személyautó összeütközött 2015. március 30-án. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. A balesetben három görög állampolgár is megsérült. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Elhagyhatta a kórházat a görög labdarúgó-válogatott két játékosa, akik hétfő reggel sérültek meg egy halálos áldozattal is járó balesetben a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton. Harmadik társuk még kórházban van, de a nap folyamán őt is kiengedik - mondta a görög nagykövetség sajtóattaséja az MTI megkeresésére délután.

Nikolaosz Vlahakisz tájékoztatása szerint Vangelisz Morasz és Panajotisz Tahcidisz elhagyta a Honvéd kórházat, Jannisz Fetfacidiszt később engedik ki. Előbbi két játékos állapotáról azt közölte: jól vannak, szállodájukban pihennek.

Göndöcs Bernadett, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese délelőtt elmondta: a balesetben egy személyautó és egy taxi ütközött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek. Több órára mindkét irányban teljes szélességében lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat.

A balesetben súlyosan megrongálódott a játékosokat szállító taxi Forrás: MTI/Mihádák Zoltán


Korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az autóbaleset sérültjei közül három görög állampolgárt mentővel vittek a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumába. Mindhárman fej- és lábsérüléseket szenvedtek.

A három játékos közül csak Fetfacidisz lépett pályára a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőn, a Chievo támadó középpályása nyújtotta talán az egyik legjobb teljesítményt a görögöknél, így minden bizonnyal Dárdai Pál szövetségi kapitány is megkönnyebbült, amikor a 77. percben lecserélték.