Dárdai: A Bayern-meccs lesz az igazi próbatétel

Dárdai Pál, foci, hertha
GERMANY, Wolfsburg : Hertha's Hungarian head coach Pal Dardai enters teh pitch prior to the German first division Bundesliga football match VfL Wolfsburg v Hertha BSC in Wolfsburg, on February 22, 2015. AFP PHOTO / RONNY HARTMANN
Vágólapra másolva!
Dárdai Pál, a Hertha edzője nem tudja elképzelni, hogy az utolsó öt bajnoki fordulóban ne szerezzen pontot a csapata. Még akkor sem, ha topcsapatokkal játszik, szombaton például mindjárt a listavezető és címvédő Bayern Münchennel idegenben.

Nehéz sorozat előtt áll a német labdarúgó-bajnokság 13. helyén álló Hertha, a Dárdai Pál irányította labdarúgócsapatra ugyanis a következő három bajnokin a Bayern München, a Mönchengladbach és a Dortmund vár.

A berliniek játékában a legszembetűnőbb változás Dárdai érkezése óta a stabil védekezés, a csapat ennek is köszönheti jelenleg is tartó hétmérkőzéses veretlenségi sorozatát. Ráadásul ebből a hét bajnokiból ötször gólt sem kapott a csapat, csupán a Schalke (2-2) és a Hannover (1-1) vette be Thomas Kraft kapuját.

Dárdai rendbe tette a Hertha védelmét Forrás: AFP/Ronny Hartmann

Szombaton Münchenben azonban komoly próbatétel következik, a Bayern hazai pályán eddig 12 győzelem és egy döntetlen mellett csupán egyszer kapott ki, és a 14 bajnokin összesen 43 gólt szerzett, és mindössze hatot kapott.

"A Bayern ellen majd meglátjuk, hogy a védelmünk mennyire jó és stabil. Ha Münchenben is jól védekezünk majd, akkor az azt jelenti, hogy igazán kompaktak vagyunk. Csodát senki se várjon tőlünk. Megvan a magunk rendszere, amihez szeretnénk tartani magunkat. Kemény sorozat vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy fogunk pontokat szerezni. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy az utolsó öt fordulóban minden mérkőzést elveszítsünk" - nyilatkozta Dárdai.

Roy Beerens gyorsaságára nagy szükség lenne Forrás: AFP/Jonas Guettler

A sérültek közül Hoszogaj Hadzsime még mindig talpsérülésével bajlódik, így nem is tudott a csapattal edzeni, de Roy Beerens állapota sem javult, a holland csatár fájlalja a bokáját. "Roy nagyon korrekt a csapattal, azt mondta, hogy inkább pihenne még, mert annak semmi értelme, ha tíz perc után le kellene cserélnem. De nagyon hiányzik, ez látszott a Köln elleni, legutóbbi 0-0-s mérkőzésen is, hiszen így nem tudtam gyors játékost becserélni a végjátékra" - mondta Dárdai.

A magyar szakemberről egyébként a német sajtó is felsőfokon beszél, a Berliner Morgenpost például a klubtörténeti jelzővel illette a hétmeccses veretlenségi sorozatot. A klub történetében ő a harmadik edző, akinek ez sikerült, legutóbb 2006-ban volt példa ilyen szériára.

A Hertha edzők legnagyobb veretlenségi sorozatai

11 mérkőzés: Falko Götz (2004-2005)

9: Kuno Klötzer (1977-78), Jürgen Röber (2001-2002)

8: Jürgen Röber (1998-99)

7: Falko Götz (2005-2006), Dárdai Pál (2015)