Vágólapra másolva!
Nem sikerült a hazai búcsúja Steven Gerrardnak: a Liverpooltól a szezon végén 17 év után távozó saját nevelésű középpályás utolsó bajnoki mérkőzésén az Anfield Roadon 3-1-es vereséget szenvedett csapatával a Crystal Palace-tól.

A 35. születésnapját május 30-án ünneplő középpályás - aki az amerikai bajnokságban érdekelt Los Angeles Galaxy játékosa lesz - 1997. november 5-én írta alá első profi szerződését a Liverpoolnál, amelyet azóta is erősít.

1998-as bemutatkozása óta összesen 709 mérkőzésen lépett pályára, és 185 gólt szerzett.

A legnagyobb sikerét 2005-ben érte el a klubbal, amikor a Milan ellen - 0-3-as olasz félidei vezetés után - sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját.

A nagy álma, a Premier League-győzelem nem jött össze, tavaly részben épp az ő hibája miatt úszott el az aranyérem.

Ezzel együtt ő a liverpooli szurkolók első számú kedvence, a neve egybeforrt a Liverpoollal, a drukkerek már most azt várják, hogy edzőként majd átvegye a csapat irányítását.

A Crystal Palace 24 év után tudott újra nyerni az Anfield Roadon.

Forrás: Facebook / Steven Gerrard

Premier League, 37. forduló:
FC Liverpool-Crystal Palace 1-3 (1-1)
gól: Lallana (26.), illetve Puncheon (43.), Zaha (60.), Murray (91.)

Utolsó érintés?

korábban:
Burnley-Stoke City 0-0
Queens Park Rangers-Newcastle United 2-1 (0-1)
Sunderland-Leicester City 0-0
Tottenham Hotspur-Hull City 2-0 (0-0)
West Ham United-Everton 1-2 (0-0)
Southampton-Aston Villa 6-1 (5-1)

vasárnap játsszák:
Swansea City-Manchester City 14.30
Manchester United-Arsenal 17.00

hétfőn játsszák:
West Bromwich Albion-Chelsea 21.00

A tabella:
1. Chelsea 36 70-28 84 pont - már bajnok
2. Manchester City 36 77-36 73
3. Arsenal 35 66-34 70
4. Manchester United 36 61-36 68
5. FC Liverpool 37 51-42 62
6. Tottenham Hotspur 37 57-53 61
7. Southampton 37 54-31 60
8. Swansea City 36 44-44 56
9. Stoke City 37 42-44 51
10. Everton 37 48-49 47
11. West Ham United 37 44-45 47
12. Crystal Palace 37 46-51 45
13. West Bromwich Albion 36 34-47 41
14. Leicester City 37 41-54 38
15. Aston Villa 37 31-56 38
16. Sunderland 36 30-50 37
17. Newcastle United 37 38-63 36
18. Hull City 37 33-51 34
19. Burnley 37 27-53 30 - már kiesett
20. Queens Park Rangers 37 41-68 30 - már kiesett