Vágólapra másolva!
Amikor biztossá vált, hogy a Real Madrid legyőzésével a Juventus ott lesz a Bajnokok Ligája berlini döntőjében, a Juve-drukkerek őrült fogadalmakat és felajánlásokat tettek. Közülük is kiemelkedett azonban Nicolo De Marchi. 

A megszállott Juve-drukker azt vállalta be, hogy1100 kilométert sétál Torinóból Berlinbe, csak hogy láthassa a csapatát.

"1100 kilométer nagy táv, de a dupláját is vállalnám a csapatomért, és hogy lássam, ahogy Morata betalál" - mondta a vállalásáról De Marchi.

A klub is értékelte az erőfeszítéseit, folyamatosan nyomon követte a drukker útját, akinek minimális, 10-12 kilométeres távokon azt is megengedte, hogy a veszélyes útszakaszokat kerékpáron vagy autóval tegye meg.

De Marchi végül a tervezettnél egy nappal később jutott el Berlinbe, mert annyira próbára tette a fáradtság - így is napi 120 kilométert haladt.

A klub meghajolt az erőfeszítése előtt, és tiszteletjeggyel jutalmazta a megszállott drukkert.