Vágólapra másolva!
A 2014 után 2015-ben is labdarúgó Európa Liga-győztes Sevilla vezetőedzője, Unai Emery két évet hosszabbítva 2017 júniusáig szóló megállapodást írt alá.

Az andalúz klub közleményben tudatta, hogy az egyezség hivatalosan is megköttetett.

Unai Emery az EL megnyerésével vezette a BL-be a csapatát Forrás: AFP/Odd Andersen

A 43 esztendős szakember, aki a 2012/13-as idénytől irányítja a Sevillát, csapatával legutóbb ötödik lett a Primera Divisiónban. Az Európa Liga megnyerése nyomán azonban - a kiírás megváltoztatásának köszönhetően - a gárda a következő szezonban már az első számú európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet.