Vágólapra másolva!
A Mészöly Focisuli növendéke, Lukács Leon a Barcelona akadémiájának előkészítő iskolájába került. A 10 éves focistanövendék egy kétkörös felvételin keresztül került az FCBEscola korosztályos csapatába, ami a La Masia előszobájának számít. 

Mari Zoltán és Tajti Mátyás után egy újabb magyar játékos került Barcelonába: a százszoros válogatott jégkorongozó, Szeles Dezső unokája, Lukács Leon kapta meg a különleges lehetőséget, hogy a Barca korosztályos csapatában játszhasson.

Lukácsot édesanyja vitte el a kétkörös felvételire, az elsőn még gondot okozott a közös nyelv hiánya, a másodikon viszont már remekül alakultak a dolgok, és három héttel később jött a levél, hogy Leont felvették. „Megláttam, és zokogva rohantam a gyerekhez. Aztán együtt sírtunk. Álomszerű az egész, még ha anyaként én mindig tudtam, hogy képes rá” – idézi a büszke édesanyát az utanpotlassport.hu.

Lukács Leon (j) Forrás: Lukács Leon Facebook

A fiatal játékos, aki Facebook-profilja alapján inkább Real Madrid-szurkolónak tűnik, a második válogatóra már Puskás-mezben ment (valószínűleg válogatottban, hiszen kiválasztották). Az edzője szerint atlétikus, dinamikus és gyors játékos, és már cselezésben is sokat fejlődött. A barcelonai kaland azonban nem ígérkezik könnyűnek az együtt költöző családnak.

„A Barça nem segít semmiben. Nekünk kell lakást bérelnünk, spanyol iskolába íratni Leont és a nővérét. Nem vagyunk felkészülve, annyira gyorsan történt minden. Nem tudjuk még, mihez fogunk kezdeni” – nyilatkozta Leon édesanyja.