Vágólapra másolva!
Fegyveresek elraboltak egy argentin mérnököt Nigériában, és durván bántak vele egészen addig, míg Lionel Messi nevét el nem kezdte emlegetni.

Lionel Messi nevének említése mentett meg a napokban egy nigériai fegyveresek által elrabolt argentin mérnököt – írta a 101greatgoals.com a Clarín nevű argentin napilap beszámolójára hivatkozva.

Nem is tudja, hogy életet mentett Forrás: AFP

Santiago Lopez Menendez még június 24-én esett nigérai fegyveresek fogságába, és eleinte nagyon durván bántak vele, feltételezése szerint azért, mert azt hitték, hogy amerikai. Spanyolul nem beszéltek, angolul is alig, így Messi nevét kiabálva tudta megértetni velük, hogy valójában argentin.

– mondta a Clarínnak Menendez bátyja, Jorge.

Menendez ugyanis azt állítja, hogy ettől fogva sokkal emberségesebben bántak vele az elrablói. Igaz, annyira azért nem nagy tisztelői a Barcelona klasszisának, hogy csak úgy elengedték volna a foglyukat: a mérnök váltságdíj ellenében szabadult június 27-én.