Vágólapra másolva!
A Bilbao ellen sérülés miatt lecserélt Barcelona-játékosok közül Sergio Busquets már a következő meccsen játszhat, Daniel Alvest viszont egy hónapra elvesztette a Barcelona.

A Barcelona, ha nem is könnyen, de visszavágott az Athletic Bilbaónak a Szuperkupa-döntőn elszenvedett fájó vereségért, akkor a baszkok odahaza 4-0-ra győztek, és ebből az óriási hátrányból Messiék végül egy gólt sem tudtak legdolgozni.

A sorsolás szeszélye folytán a spanyol bajnokság első fordulójában a Barcelona Bilbaóba látogatott, és Jordi Alba beadása után Luis Suárez látványos gólt szerzett, amivel a Barca elvitte a három pontot.

A siker azonban áldozatokkal járt, Daniel Alvest az első negyedóra végén, Sergio Busquetset a második félidő közepén kellett lecserélni sérülés miatt. Kettőjük közül a védekező középpályás már a szombati, Málaga elleni hazai meccsen visszatérhet a kezdőbe, a brazil jobbhátvédnek viszont meghúzódott a jobb ágyéka, így 3-4 hetet kell kihagynia.

Daniel Alves szomorkodhat, hetekig nem játszhat Forrás: AFP