Vágólapra másolva!
Mióta mindennapi téma lett a menekültek helyzete, számos külföldi futballcsapat kiállt az ügyükért adománnyal, árveréssel vagy más gesztusokkal. Kíváncsiak voltunk, itthon hogyan viszonyulnak a kérdéshez a tehetősebb klubok. Vagy azt válaszolták, hogy nem foglalkoznak vele, vagy nekünk kellett erre rájönnünk abból, hogy nem is válaszoltak a kérdésre.

Az elmúlt hetek egyik érdekes jelensége volt, ahogy az egyébként nem feltétlenül szociális érzékenységükről híres nagy európai futballklubok és az efféle elkötelezettséggel még ritkábban vádolható szurkolóik egymás után álltak ki az Európába érkező menekültek mellett.

Nem csatlakozott persze mindenki, de feltűnő volt, hogy a látványos gesztusok mellett valódi segítséget jelentő felajánlásokat és jelentős pénzadományokat is bejelentett az európai foci számos szereplője – igaz, akadtak azért olyan szurkolótáborok is, amelyek éppen az ellenszenvüknek adtak hangot.

És a magyarok?

Mivel Magyarország a menekültválságtól leginkább érintett uniós tagállamok közé tartozik, kíváncsiak voltunk, követik-e a példát bármilyen formában a hazai NB I-es klubok.

Videoton–Fradi Székesfehérváron. Balra Michal Nalepa, jobbra Alhassane Soumah Forrás: MTI/Illyés Tibor


Az elérhető információk alapján a legjobb anyagi helyzetű klubok közé tartozó Ferencvárost és Videotont, a taopénzekből hatalmas összegekhez jutó Puskás Akadémiát és a mezőnyben egyedüliként nyugati tulajdonú Újpestet kérdeztük meg, tervez-e bármilyen gesztust vagy kézzelfogható támogatást.

Volt, ahonnan választ sem kaptunk

Az Újpesttől azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak ezzel a témával foglalkozni. A bajnoki címvédő Videotonnál is hasonló volt a reakció: "Egyelőre nem merült fel a téma a klubon belül, de amennyiben a jövőben tervezünk majd hasonló kezdeményezést, arról először hivatalos honlapunkon számolunk be."

A bajnokságot utcahosszal vezető Ferencvárostól előbb több napig nem érkezett reakció, ismételt megkeresésünkre pedig a kommunikációs igazgató azt mondta,

nem tud válaszolni, mert nagyon sok egyéb feladata van.

A Puskás Akadémiánál megígérték, hogy e-mailben válaszolnak a múlt hét elején feltett kérdésünkre, de cikkünk megjelenéséig ez nem történt meg.

A németek kezdték

Nyugat-Európában közben általános gyakorlat lett az utóbbi hetekben segíteni a menekülteknek. Többségük Németországba tart, nem véletlen, hogy a Bundesliga-csapatok közül több is adakozott.

A Bayern München 1 millió eurót (315 millió forint) ajánlott fel, a klub emellett azt is tervezi, hogy

a Bajorországban letelepedők gyermekeinek focitábort szervez edzésekkel, ingyenes étkezéssel és nyelvórákkal.

"A Bayern a társadalmi felelősségvállalás részeként feladatának érzi, hogy segítsen a menekült férfiakon, nőkön és gyermekeken" – nyilatkozta Karl-Heinz Rummenigge, a klub ügyvezető elnöke.

A világ harmadik legjobb teniszezője is beszáll

A férfi teniszezők világranglistáján harmadik helyen álló Andy Murray bejelentette, hogy az Ausztrália elleni Davis-kupa-elődöntőtől kezdve az év végéig minden egyes ásza után 50 angol fontot (21 300 forint) adományoz az UNICEF gyermeksegély-szervezetének, hogy így segítsen a menekülteken.

"Látva a híradások felvételeit és az újságokban megjelent képeket, úgy éreztem, nekem is tennem kell valamit a menekültek megsegítéséért" – mondta Murray, aki az angol Metro újság szerint idén a DK-elődöntőig 96 meccsen 461 ászt ütött, vagyis meccsenként nagyjából ötöt.

A Wolfsburg 1200 menekültet hívott meg a CSZKA Moszkva elleni első Bajnokok Ligája-mérkőzésére. A német klubok közösen is felléptek: az előző fordulóban az első és másodosztályú csapatok játékosai "Segítünk, üdvözöljük a menekülteket" feliratú mezekben léptek pályára.

Menekültek a németországi Trierben lévő táborban Forrás: AFP

Az európai futball másik meghatározó szereplője, a tízszeres BEK/BL-győztes Real Madrid szintén egymillió eurós segélyt ad a Spanyolországba érkezőknek. A Granada elleni bajnokin a játékosok olyan pólóban vonultak ki a pályára, amelyen a felirat az üldözöttek helyzetére hívta fel a figyelmet.

A szír kisfiú nagy pillanata C. Ronaldóval

A meccs előtti pillanatok és az, hogy Cristiano Ronaldót kísérhette ki a Bernabéu-stadion gyepére, biztosan fantasztikus élményként maradnak meg a tízéves Zaid emlékezetében. Ő annak a szír férfinak, Oszama Abdel-Muhszen Algadabnak a fia, akit László Petra operatőr elgáncsolt Röszkénél. Miközben a gáncsolás képei bejárták a világsajtót, apa és fia eljutottak Münchenbe, majd a korábban fociedzőként dolgozó férfinak Spanyolországban ajánlottak edzői munkát.

A Bajnokok Ligáját 2004-ben megnyerő Porto egy igazán nagyszabású ötlettel állt elő: az európai szövetség elnökének, Michel Platininek címzett nyílt levelében azt javasolta, hogy a BL-ben és az EL-ben érdekelt csapatok az első hazai meccsüknél minden eladott jegy után 1 eurót a menekültekkel foglalkozó szervezeteknek ajánljanak fel. A két sorozat csoportkörében szereplő mind a 80 csapat támogatta a felvetést, ez

nagyjából 2-3 millió eurós összeget jelent.

A katari pénzből nagycsapattá tett PSG is beállt az egymillió eurót felajánlók táborába, a Roma elnöke, Jim Pallotta pedig egy alapítványt hozott létre, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak. Csatlakozott egy sor angol klub is, az Arsenal a jegybevételéből ajánlott fel pénzt, míg a Chelsea mezeket árverezett el, hogy az abból befolyt összeget továbbítsa a menekültekkel foglalkozó szervezeteknek.

A szurkolótáborok is üzentek

A szurkolók talán Németországban álltak ki a legegyértelműbben a menekültek mellett. A Werder Bremen, a Dortmund, valamint a St. Pauli köztudottan baloldali érzelmű tábora "Refugees welcome" (Isten hozta a menekülteket) feliratú transzparenssel ment a stadionba.

– mondta Ewald Lienen, a St. Pauli edzője.

A St. Pauli és a Dortmund játékosainak közös üzenete Forrás: AFP

Transzparensháború

Akadnak persze szurkolótáborok, amelyek más véleményen vannak. A francia Lyon drukkerei a Lille elleni bajnokin kitettek egy molinót, amelyen az állt: "Menekültek – nem látunk szívesen benneteket!"

Az izraeli Maccabi Tel-Aviv drukkerei ugyancsak egyértelművé tették, hogy nem örülnek a menekülteknek.

De hogy egy országon belül is lehet gyökeresen különböző a hozzáállás, az éppen Izraelben derült ki, a rivális Hapoel Tel-Aviv fanatikusai ugyanis válaszul egy olyan transzparenssel jelentkeztek, amelyen Izraeli újkori történelmére utalva ez állt: "Ki nem migráns ebben az országban?"

A három magyar játékost is foglalkoztató, a selejtező utolsó körében a Videotont kiejtő lengyel Lech Poznannál a szurkolók nagy része bojkottálta a portugál Belenenses elleni EL-csoportmeccset, épp a Porto pénzgyűjtő kezdeményezésére reagálva ezzel.

A Lechnél az előző szezonban 20 ezer fölött volt az átlagnézőszám, de a Belenenses ellen a Soccerway.com adatai szerint mindössze 7934 néző jelent csak meg a stadionban, a távol maradt drukkerek helyén pedig egy "Állítsuk meg az iszlamizációt" felirat díszelgett a lelátón.