Vágólapra másolva!

Fenntarthatatlan a FIFA átigazolási rendszere

A futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro szerint fenntarthatatlan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség átigazolási rendszere.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) arról számolt be hétfőn honlapján, hogy szeptember 18-án a FIFPro delegációja Brüsszelben járt, ahol versenyjogi panaszt nyújtott be a FIFA átigazolási rendszere ellen az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához. A FIFPro szerint ugyanis a FIFA vonatkozó szabályzata kedvezőtlenül befolyásolja a kis és közepes klubok versenyhelyzetét, mivel szűkíti azok lehetőségeit.

"Az Európai Bizottság kezében van a kulcs a profi labdarúgás megreformálásához" - idézte az oldal Philippe Piatot, a FIFPro elnökét. "A FIFA egyszerűen nem kezeli megfelelő módon a hivatásos labdarúgást. Miközben néhány szereplő üzleti érdekei érvényesülnek, addig a többség, a játékosok és a klubok zöme hátrányos helyzetben kénytelenek létezni.

Elérkezett az idő, hogy a jogállamiság elsőbbséget élvezzen a kartellek érdekeivel szemben. Elég volt a nagy klubok, ügynökök és a 'harmadik fél' által uralt rendszerből!"

A FifPro minden játékos képvisel Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A szerződések stabilitása, a pénzügyi szolidaritás - a bevételek újraelosztásának - elve, a kiegyensúlyozott és integrált versenyhelyzet, a fiatal játékosok képzési kompenzációja a FIFPro szerint nem megfelelő, ezzel alapvető érdekek sérülnek.

Avatkozzon be az Európai Bizottság

Amennyiben az átigazolási rendszer nem éri el a deklarált célokat, úgy a FIFPro ragaszkodik hozzá, hogy a versenyellenes hatások, a labdarúgók szabad mozgáshoz való alapvető jogának korlátozása miatt az Európai Bizottság avatkozzon be, ugyanis a szervezet szerint az nem megengedhető, hogy a munkaerővel - vagyis a játékosokkal - úgy kereskedjenek, mint egy árucikkel.

"Nem kell attól tartani, hogy a profi labdarúgás nem működhet a mostani átigazolási rendszer nélkül" - olvasható Theo van Seggelen FIFPro-főtitkár nyilatkozata a honlapon

Az elmúlt évek során megpróbáltunk tárgyalni a tisztességes reformokért a többi érdekelt féllel. Sajnos nem sikerült eredményt elérnünk, mert nem tudtunk túljutni az első akadályon, vagyis hogy a játékosok mindig megkapják a szerződésben rögzített fizetésüket."