Megúszták Dárdai büntetését a norvég focisták

Dárdai Pál
Berlin, 2015. október 3. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Hamburg SV elleni mérkőzés előtt a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban, a berlini Olimpiai Stadionban 2015. október 3-án. (MTI/EPA/Thomas Eisenhuth)
Vágólapra másolva!
A Hertha 12 forduló után a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen áll a Bundesligában, pedig a szezon előtt a kiesés elkerülése volt a kitűzött cél. Dárdai Pál vezetőedző elárulta, mi a csapata erőssége, és kiderült, hogy a póselejtezőre készülő válogatott oslói és budapesti meccsét is a helyszínről nézi majd meg.

A szezon előtt tervezetthez képest sokkal jobban áll Dárdai Pál Herthája a Bundesligában, jelenleg 20 ponttal a negyedik, BL-selejtezőt érő helye áll a berlini klub. "Most ott tartunk, hogy van húsz pontunk, így megfeleltünk a magunkkal szemben támasztott minimális elvárásnak. Félreértés ne essék, nem 12, hanem 17 fordulóra, vagyis a bajnokság első felére vonatkozott a húszpontos terv. Merthogy a rajt előtt úgy számoltunk, 40 pont kell az élvonalbeli tagság megőrzéséhez" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szakvezető.

A helyszínen szurkol majd a magyar válogatottnak Forrás: MTI/EPA/DPA/Thomas Eisenhuth

A magyar edző arról is beszélt, hogy mi a Hertha legnagyobb erőssége. "A csapategység. Tovább az, hogy célirányos, kulturált, kontrollált futballt játszunk. Fel van építve a játékunk.

Ezt értékelik másik is - már nem csupán Berlinben. A különbség, hogy Berlinben meg vannak vadulva az emberek, másutt 'csak' dicsérnek minket."

Dárdainak két norvég válogatott játékosa is van (Rune Jarstein és Per Ciljan Skjelbred), akiknek nem kívánt sok sikert a magyarok elleni, csütörtöki pótselejtező előtt, viszont azt mondta nekik,

ha nem nyer a csapat Hannoverben, akkor a buszon állniuk kell majd hazafelé:

"Végül győztünk, így leülhettek."

A volt magyar kapitány végezetül elárulta, hogy a tervei szerint az oslói és a budapesti pótselejtezős meccset egyaránt a helyszínen nézi majd meg, de tippelésre nem vállalkozott. "Az lesz, hogy nagyon szurkolok."