Vágólapra másolva!
Három éve még a görög Olimpiakosz kapusaként a Bajnokok Ligájában védett, a hét végén viszont már a negyedosztályú Notts County színeiben kapott röhejes gólt Roy Carroll, az északírek 41-szeres válogatott kapusa.

A veterán kapus 1-1-es állásnál kicsit reklamált, hogy a Cambridge United csatára túl közel van hozzá, majd mégis kirúgta a labdát úgy, hogy a tőle egyméternyire, de a 16-oson kívül álló Ben Williamsont hátba lőtte.

Carroll reklamált, majd miután látta, hogy a bíró nem jelez, a labda viszont a saját kapuja felé hull, kétségbeesetten próbált visszarohanni, ám a labda eljutott a hálóig.

A mérkőzést végül a hazai Cambridge United 3-1-re megnyerte, és így megelőzte az egykori ferencvárosi tréner, Ricardo Moniz edzette Notts Countyt.