Vágólapra másolva!
Az NBC Sports értesülése szerint a két kiváló középpályás, a spanyol Cesc Fabregas és a belga Eden Hazard vitte a főszerepet José Mourinho megbuktatásában. Mourinhót csütörtökön menesztette a vezetőedzői posztról az angol focibajnokságban címvédő Chelsea. Közben az is kiderült, mi történt az utóbbi napokban a Chelsea-nél, és mitől lett paranoiás a portugál szakember.

Azok után, hogy ebben a bajnoki szezonban hihetetlen mélyrepülést mutatott be a csapata, José Mourinhót az sem mentette meg, hogy ő a Chelsea történetének legeredményesebb edzője. Az eddigi 16 fordulóban kilenc vereséget szenvedett, és egyetlen ponttal előzi meg a már kiesést jelentő, 18. helyen álló Norwich Cityt a tabellán.

Az NBC saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy

Fabregas és Hazard házon belül rendre bírálta Mourinho edzésmódszereit,

munkastílusát. Állítólag Hazard kilátásba helyezte, hogy ha Mourinho marad, akkor ő az idény végén távozik, méghozzá a Real Madridhoz. Most már azt is tudjuk, miért.

A bukás óriái

A Telegraph nevük elhallgatását kérő játékosokra és klubalkalmazottakra hivatkozva nagyobb elemzést közölt az 52 éves portugál edzőzseni távozásáról, amiből az is kiderül, hogyan zajlott pontosan Mourinho kirúgása. A csapat karácsonyi közös ebédje érthetően rossz hangulatban zajlott, délután kettőkor már csak néhányan lézengtek a cobhami edzőközpontban, amikor az egyik játékos kiszúrt a folyosón néhány klubvezetőt.

José Mourinho Forrás: AFP


A játékos azonnal írt néhány csapattársának, majd a csetelésbe becsatlakozott egy klubalkalmazott, és elárulta,

Bruce Buck elnök és Eugene Tenenbaum klubigazgató tíz percre bementek egy tárgyalóba Mourinhóval.

Kicsit később érkezett a megerősítés: Mourinhót kirúgták.

Tégla lehetett az öltözőben

A lap azt írja, Mourinho árulózó kirohanása nem az első hasonló megnyilvánulása volt, csak a korábbiak nem voltak nyilvánosak. Az elmúlt hetekben többször is figyelmeztette a játékosait, hogy legyenek óvatosabbak azzal, kinek mit mondanak, mert a csapatra üthet vissza a szivárogtatás.

A Telegraph úgy tudja, Mourinho azon rágott be, hogy a Porto elleni, a továbbjutásról döntő Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt egy portói újságíró barátja közölte vele,

a portugál klubnál mindenki tudja, hogy ki fogja hagyni a csapatából Cesc Fabregast.

A kulcsfontosságú információ kiszivárgása nagyon felbosszantotta Mourinhót, ekkor szólt először a játékosainak.

A Chelsea végül legyőzte a Portót, és továbbjutott Forrás: AFP/Miguel Riopa


Egy klubalkalmazott szerint Mourinho annyira paranoiás lett, hogy már az edzéseken is úgy osztotta szét az egymás közti játékra a csapatokat, hogy a játékosok se tudják, ki lesz kezdő, és ki nem. Kezdőcsapatot rendszerint csak közvetlenül a meccsek előtt hirdetett.

Készen áll az újabb feladatra

A Sky Sports azt adta hírül, hogy a kirúgott Mourinho nem tervez pihenőt, hanem mielőbb folytatná edzői tevékenységét. A portugál tréner egyik ügynöke beszélt erről, úgy fogalmazva, hogy ügyfelének "nincs szüksége szabadságra".

Braniszlav Ivanovicsról régen mondják, hogy igazából azért van a Chelsea-nél, mert ő Mourinho téglája az öltözőben, az ő segítségével igyekszik követni, miről mit gondolnak a futballisták. Erre az előző idényben azzal cáfolt rá a szerb védő, hogy végig óriási formában futballozott, de ettől még lehetséges, hogy tényleg jelentett a főnöknek. Mourinho mindenesetre nem csinált titkot belőle, hogy sejti, ki szivárogtat: elsősorban Fabregast és Hazard-t vádolta ezzel.

A gondok korábban kezdődtek

A Telegraph kiemeli, nem lehet véletlen, hogy egy meggyőző teljesítménnyel bajnoki címet szerző csapatból nyáron 10 játékos akart távozni, és nemcsak perememberek, hanem olyan játékosok is, mint Diego Costa, Oscar és Willian. A játékosoknak elegük lett az edzőjük állandó konfliktusos nyilatkozataiból, és már az Eva Carneiro-ügy előtt is rossz hangulatú volt az öltöző.

Diego Costának súlyproblémái vannak Forrás: AFP


A nyári amerikai túra nem sikerült jól, a csapat onnan épphogy beesve elveszítette a Community Shieldet az Arsenallal szemben. Az átigazolási szezon pedig óriási kudarc volt, Mourinho csak egy játékost kért, de őt sem kapta meg: az Everton által kért 40 milliót nem volt hajlandó kifizetni a Chelsea John Stonesért, így csak a cserekapus Begovic és Radamel Falcao érkezett.

A Special One befeszül

Mourinho egyre feszültebbé vált, a bírókra tett megjegyzései előbb pénzbe, aztán eltiltásokba kerültek, míg végül a játékosok maguk kérték meg, hogy maradjon csendben, és fókuszáljon inkább a saját csapatára. Pedig

ekkor már nem volt felhőtlen a viszonya a kulcsjátékosaival,

Diego Costát a súlya miatt vegzálta, Hazard-t pedig nem akarta a kedvenc helyén, a 10-es poszton játszatni (azóta már játszatta ott, de nem sokat javult a belga formája). Fabregas pedig egyszerűen úgy játszott, mintha a pályán sem lenne.

A katalán irányító egyébként megkapja a magáét a szurkolóktól. Miután tegnap könnyek között búcsúzott Mourinhótól, a szurkolók nekiestek Twitteren, hogy inkább futballozott volna, és jobban tenné, ha inkább elhúzna a csapattól.