Vágólapra másolva!
Egyelőre nem fellebezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál  nyolcéves eltiltása ellen az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, Michel Platini.

A nemzetközi szövetség (FIFA) független etikai bizottsága hétfőn - Joseph Blatter elnökhöz hasonlóan - a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta a francia sportvezetőt, aki közölte, hogy a CAS-hoz fordul. A

FIFA kedden Platini megerősítette, hogy csak akkor fordulhatnak a CAS-hoz,

ha a FIFA fellebbviteli bizottsága elutasítja a keresetüket.

Blatterre és Platinire első lépésben október elején 90 napos, ideiglenes felfüggesztést szabtak ki annak nyomán, hogy korrupció gyanújával hatósági eljárás folyik velük szemben. Az etikai bizottság hétfőn még pénzbírságot is kirótt, Platininek 80 ezer svájci frankot (23,4 millió forint) Blatternek pedig 50 ezret (14,6 millió forint) kell fizetnie.

Sepp Blatter és Michel Platini Forrás: AFP/Michael Buholzer

Platini szerette volna elérni, hogy ne a FIFA fellebviteli testülete foglalkozzon a panaszával, mert abban bízott, hogy a CAS gyorsabban meghozza döntését, így - felmentése esetén - részt vehet a FIFA február 26-i elnökválasztásán. A vonatkozó szabályok értelmében a jelöltek listáját egy hónappal a voksolás előtt le kell zárni. Joseph Blatter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a FIFA fellebbviteli bizottságához fordul panaszával.