Már megint zajlik az élet a FIFA-nál

2015.12.31. 21:44

Elutasították a libériai szövetség elnökének fellebbezését, így továbbra is csak öt hivatalos elnökjelöltje van a FIFA-nak.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította Musa Bility fellebbezését, melyet a libériai sportvezető azután nyújtott be, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eseti választási bizottsága nem minősítette őt hivatalos elnökjelöltnek.

Hétből öt megfelelt

A testület november 12-én közölte, hogy a hét pályázó közül Ali bin al-Husszein jordán hercegnek, a FIFA végrehajtó bizottsága korábbi tagjának, Gianni Infantinónak, az európai szövetség (UEFA) főtitkárának, Jérome Champagne-nak, a FIFA korábbi főtitkár-helyettesének, a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejknek, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnökének, valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletembernek a jelentkezését hagyta jóvá.

Talán legközelebb, Musa

Forrás: AFP/Zoom Dosso


Bility, a libériai szövetség elnöke elutasításának okáról személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hozott nyilvánosságra semmit, az UEFA-elnök Michel Platini pályázatával pedig a francia sportvezető – akkor még ideiglenes, 90 napos – felfüggesztése miatt nem foglalkozott.

Platinit azóta a FIFA etikai bizottsága december 21-én – a FIFA-elnök Joseph Blatterrel együtt – nyolc évre tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, arra hivatkozva, hogy a 2011-ben Blatter által Platininek utalt kétmillió svájci frankos kifizetésnek "semmilyen jogalapja nem volt".

Musa Bility fellebbezésének elutasítása után továbbra is öt hivatalos jelölt van a FIFA-elnöki posztra, melyről február 26-án szavaz a szervezet tagsága. A CAS jövő év elejére ígérte a felek december 23-i meghallgatása után csütörtökön közzétett döntésének indoklását.

Platini ugyancsak a CAS-hoz kíván fordulni, az etikai bizottság 21-i bejelentését követően jelezte, hogy fellebbezni fog. A nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt azonban a FIFA fellebbviteli bizottságának kell állást foglalnia ügyében.

Most
Top 12 óra