Óriási bajban van Dárdai Pál

2016.01.19. 10:58

Komoly problémával kénytelen szembenézni Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar edzője, akinek az Augsburg elleni mérkőzés előtt egyszerűen elfogytak a kapusai. 

Elképesztő pechszériában vannak a Hertha kapusai. Rune Jarstein, a csapat első számú kapusa kihagyta a csapat legutóbbi edzését, és a csapatorvosnál töltötte az idejét. "Egyelőre fogalmam sincs, játszhatok-e a hétvégén" - mondta a 31 éves kapus.

A második számú kapus, Thomas Kraft még mindig érzi korábbi vállsérülését, és saját bevallása szerint is csak 70 százalékos állapotban van. "A magas beadások lehúzásánál még mindig fájdalmat érzek" - mondta Kraft. A harmadik számú Sascha Burchert a derekán és a kézfején sérült meg, a 20 éves Marius Gersbecket pedig kölcsönadta a Hertha a Chemnitznek, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson.

Ki álljon a Hertha kapujába?

Forrás: AFP

"Megvárjuk az utolsó edzést, és csak utána döntünk. Akkorra kiderül, ki állhat majd a kapuba az Augsburg ellen" - mondta Dárdai a Bz-berlin.de oldalnak.