Víctor Valdés távozik a Manchester Unitedtől

2016.01.21. 19:34

Egy évvel érkezése után elhagyja a Manchester Unitedet a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi kapusa, Víctor Valdés.

Távozásának hírét maga a 34 éves hálóőr tette közzé Twitter- és Instagram-oldalán. 


Nem jött ki Van Gaallal

Valdés a múlt esztendő elején kötött 18 hónapra szóló szerződést az angol klubbal azután, hogy elköszönt anyaegyesületétől, az FC Barcelonától. A Vörös Ördögöknél azonban összesen két mérkőzésen jutott szóhoz, s a manchesteriek vezetőedzője, a holland Louis van Gaal hamar egyértelművé tette: nem számol a spanyol kapussal. Túl a mellőzésen a tréner egyszersmind arra kötelezte Valdést, hogy a nagycsapat helyett a United 21 éven aluli keretével eddzen.  

Az angol sajtó úgy tudja, hogy Valdés török és mexikói ajánlatokat visszautasítva a belga Standard Liége-nél folytatja, legalábbis az idény végéig, amikor érvényét veszti manchesteri kontraktusa.

Victor Valdés elhagyja a MU-t

Forrás: AFP

 

A volt Barcelona-kapus, aki a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, a 2002/2003-as szezonban mutatkozott be a katalán együttesnél, amelynek színeiben öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert.