Bogdán Ádám meglepőt lépne a foci-Eb érdekében

2016.01.25. 10:54

Bogdán Ádám két súlyos hibája után kikerült a Liverpool keretéből, már csak harmadik számú kapusnak számít. A 28 éves futballista távozni szeretne, hogy legyen esélye a magyarokkal részt venni a nyári Eb-n.

A The Sun szerint a Liverpool magyar kapusa, Bogdán Ádám szeretné, ha az angol csapat kölcsönadná őt egy másik klubhoz.

A válogatott futballista elégedetlen a mostani helyzetével, szeretne több játéklehetőséget kapni, ezért - a lap szerint - arra kérhette a klub vezetőit, hogy engedjék el kölcsönben az Anfield Roadról. A kapus vélhetően úgy kalkulál, hogy ha egy másik csapatban több lehetőséget kapna, akkor megmaradna az esélye arra, hogy bekerüljön a nyári, franciaországi Eb-re készülő magyar válogatott keretébe.

Bogdán tavaly nyáron a Bolton Wanderersből igazolt a Liverpoolhoz. Előző klubjában több mint száz meccsen szerepelt, a másodosztályon kívül védett a Premier League-ben is az együttessel.

Mennyei kezdés után pokoli folytatás következett

Forrás: AFP

A liverpooli debütálása remekül sikerült, hiszen a Carlisle United elleni Ligakupa-meccsen három büntetőt is hárított.

Jürgen Klopp vezetőedző érkezése után is minden jónak tűnt, a Bournemouth elleni Ligakupa-nyolcaddöntőben több jó védéssel járult hozzá a német edző első sikeréhez.

Utóbbi meccsről az Origónak azt mondta: Ez a meccsem tökéletes volt."

Ezek után a Premier League-ben is bizalmat szavazott neki Klopp, ám a debütálás finoman fogalmazva sem sikerült jól: a Watford ellen a harmadik percben egy kapitális potyagólt kapott, a vége 3-0 lett.

Aztán jött a negyedosztályú Exeter elleni FA-kupa-meccs, amelyen szögletből lőttek gólt a magyar kapusnak. Ezek után sokan ellene fordultak, Klopp pedig visszahívta Aberdeenből Danny Wardot, Bogdán pedig harmadik kapussá süllyedt, az első továbbra is a belga Simon Mignolet maradt.

A mémeső után a nagymamája sírva hívta fel a kapust

Forrás:Trollfootball/Twitter

Ward visszahívásáról Bogdánt is csak a hivatalos bejelentés után tájékoztatták, ez pedig igencsak rosszulesett a 19-szeres válogatott kapusnak, aki ezek után talán nem lát más kiutat, minthogy máshol bizonyítsa rátermettségét.

Most
Top 12 óra