Visszavonult a szerbek BL-győztes védője

2016.01.29. 14:23

Bejelentette visszavonulását a Manchester United, az Inter és a szerb válogatott korábbi labdarúgója, Nemanja Vidic.

A 34 éves védő a Manchester United és a Crvena zvezda honlapján hozta nyilvánosságra a döntését.

"Eljött az idő, hogy szögre akasszam a cipőmet. Az elmúlt időszakban a sok sérülés sajnos megtette a hatását. Köszönök mindent a csapattársaimnak és azoknak az edzőknek, akikkel együtt dolgozhattam. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is a többéves támogatásukért" - idézte Vidicet a VajdaságMa délvidéki hírportál.

Alex Ferguson és Nemanja Vidic a manchesteri időszakban

Forrás: AFP/Andrew Yates

Vidic 1981. október 21-én Uzicén született, 15 évesen a Crvena zvezda ifjúsági, 2000-ben pedig a felnőtt csapatában is bemutatkozott. Két évvel később szerb kupát nyert, 2004-ben pedig a kupagyőzelem mellé a bajnoki címet is begyűjtötte a csapattal. Vidic a Crvena zvezdában 67-szer lépett pályára és 12 gólt lőtt, majd megfordult a Spartak Subotica, s az orosz Szpartak Moszkva együttesében is.

2006 és 2014 között a Manchester Unitedet erősítette, amelynek éveken keresztül csapatkapitánya is volt. Az angol klubbal öt bajnoki címet szerzett, 2008-ban Bajnokok Ligája-győztes lett és a klubvilágbajnokságot is megnyerte.

A 2008-09-es és a 2010-11-es évad végén a Premier League legjobb játékosának választották, és a labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba is bekerült.

Utolsó klubja az Inter volt

Forrás: AFP/Emilio Andreoli

Profi karrierje utolsó klubja az Internazionale volt, amellyel a múlt héten bontott szerződést. Az elmúlt szezonban 28 találkozón kapott lehetőséget, ám a jelenlegi idényben hátsérülése miatt nem lépett pályára. Augusztusban sérvvel műtötték. A jugoszláv, a szerb-montenegrói és a szerb válogatottban összesen 56 mérkőzésen lépett pályára.

A VajdaságMa úgy tudja, Vidic iránt az utóbbi időszakban a Szpartak Moszkva, a Galatasaray és néhány Egyesült Államokbeli klub is érdeklődött, de végül karrierje befejezését választotta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK