Baloghot megint a kispadon felejtette a Palermo edzője

2016.01.30. 16:59

Döntetlent játszott a Serie A 22. fordulójában az újonc Carpi és Balogh Nobert csapata, a Palermo. A magyar csatár az előző fordulóhoz hasonlóan megint nem kapott szerepet.

Balogh Norbert kispadon kezdett a Palermóban, amely nagyon passzív volt az első félidő nagy részében, de így is előnnyel vonulhatott a szünetre, köszönhetően a rutinos Gilardino villanásának: a világbajnok csatár szép átvétellel hozta helyzetbe magát, aztán ballal bepöckölte a labdát.

A szicíliai csapat innentől még annyi kockázatot sem vállalt, mint előtte, de a Carpi nagyon megpörgette a második félidő első felét, és végül egy büntetővel egyenlített, Mancosu harcolta ki, és ő is lőtte be.

A Palermo a bekapott gól után feléledt, és hirtelen elkezdett támadni, de a slusszpoén a Carpié lehetett volna, ám Di Gaudio elönzőzte a helyzetet, pedig mellette üresen érkezett Lasagna, aki a legutóbbi fordulóban a csapat hőse volt, amikor egyenlített az Inter otthonában.

Így maradt az 1-1, amivel egyik csapat sincs beljebb, főleg a Carpi bosszankodhat, amely nem tudott közelebb kerülni az előtte lévő Sampdoriához, és továbbra is kiesőhelyen áll.

Denis góllal búcsúzott

Szintén 1-1 lett German Denis olaszországi búcsúmeccse, amelyen a Sassuolo Berardi szemfüles góljával vezetett, aztán az Atalanta argentin támadója egy elrontott büntető után bevágta a kipattanót. A 34 éves Denis hazatér az Independientéhez, és a bergamói szurkolók felállva tapsolták, ami érthető, mivel négy és fél idény alatt 57 gólt lőtt az Atalantában a korábban a Napolinál és az Udinesénél is megfordult légiós.

Serie A, 22. forduló:
Carpi - Palermo 1-1 (0-1)
gól: Mancosu (74., 11-esből), illetve Gilardino (24.)

Atalanta - Sassuolo 1-1 (1-1)
gól: Denis (32.), illetve Berardi (27.)

Most
Top 12 óra