Vágólapra másolva!

Áprilisig nem játszhat a verekedő madridi focista

Csak áprilisban mutatkozhat be a spanyol Getafe labdarúgócsapatában a frissen megszerzett uruguayi Alvaro Pereira, akit verekedésért eltiltott az argentin szövetség.

Az argentin Estudiantestől kölcsönbe érkezett, 30 éves hátvéd eredetileg pénteken, a Málaga ellen debütált volna a madridiaknál, csakhogy az AFA közölte: 14 másik játékossal együtt megbünteti őt, mivel részese volt vasárnap egy barátságos mérkőzésen kitört összecsapásnak.

A Gimnasia-Estudiantes találkozó azért szakadt félbe, mert

a két együttes futballistái összeverekedtek a pályán, ütötték-rúgták egymást.

A Gimnasiának az első két hazai meccsét zárt kapuk mögött kell megrendeznie a hétvégén rajtoló bajnokságban.

A két világbajnokságon szerepelt, 75-szörös válogatott Pereira nyolc mérkőzésen nem léphet pályára, így csak áprilisban, a Rayo Vallecano ellen mutatkozhat be a Primera Divisiónban.