Vágólapra másolva!
Nagyot kaszálhat az a Leicester-drukker, aki tavaly augusztusan öt fontot tett kedvencei bajnoki címére.

Leigh Herbert a Twitteren magyarázta el, miért gondolta úgy, hogy a tavaly 14. helyen végzett Leicester City idén megnyerheti a Premier League-et. "Szabadságon voltam, ledöntöttem pár italt, és Claudio Ranieri kinevezése után

Miközben most már csak ötszörös pénzt fizetnek a fogadóirodák a Leicester bajnoki címére, tavaly augusztusban még 1:5000 volt a felkínált odds a William Hillnél. Ez azt jelenti, hogy a City-drukker 25 ezer fontot - 10,2 millió forintot - kaszálhat, ha a Leicester behúzza az aranyat.

Ritka jó most Leicester-szurkolónak lenni Forrás: AFP

Persze, még semmi nem dőlt el, de sokatmondó, hogy a Leicester kedden 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt, és így három ponttal vezeti a bajnokságot a Manchester City, öttel pedig a Tottenham és az Arsenal előtt.

És közben ilyen gólokkal nyeri a meccseit, mint amilyet Jamie Vardy szerzett a Liverpool ellen:

Hamarosan eljöhet az igazság órája, szombaton ugyanis a Manchester City, jövő vasárnap pedig az Arsenal vendégeként lép pályára a City. Ha a két rangadón nem kap ki, netán nyer, akkor nagy lépést tehet a Premier League-cím felé.

A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal egyébként már tavaly novemberben azt mondta, hogy a Leicester akár bajnoki aranyérmes is lehet.

Szavazzon!

Ön szerint bajnok lesz a Leicester?