Dzsudzsák a kispadról nézte, ahogy elbukják a győzelmet

2016.02.06. 17:26

Bár két góllal is vezetett, végül 3-3-as döntetlent játszott a Bursaspor a török bajnokságban az Istanbul Basaksehir ellen. A Bursasporban Dzsudzsák Balázs csak kispados volt.

A Bursaspor legjobb góllövője, Necid révén szerzett vezetést, de a cseh csatárt a 35. percben kiállították a második sárga lapja miatt. Így is elhúzott azonban két góllal Dzsudzsák csapata, amikor Yildirim is betalált, de a vendégek szépíteni tudtak az 50. percben.

Aztán Behich visszaállította a kétgólos különbséget, de az isztambuliak végül döntetlenre mentették a meccset. A most szerzett egy ponttal a Bursaspor a tizedik helyen áll, de még lejjebb csúszhat, ha a mögötte állók nyernek.

A Bursaspor-szurkolók szomorúak lehettek a meccs alakulása miatt

Forrás: AFP

Kérdéses, hogy mi lesz Dzsudzsákkal, a nehéz anyagi helyzetbe került török klub könnyen lehet, hogy pénzzé teszi, és eladja őt, szóba került a kínai bajnokság is lehetséges célpontként, márpedig az utóbbi napok brutális átigazolási összegeit látva ott biztos lenne olyan csapat, amelynek nem okozna gondot a szerződtetése.