Johnson beismerte, hogy kiskorúval szexelt

2016.02.10. 16:01

Adam Johnson, a Sunderland korábbi angol válogatott labdarúgója szerdán a bíróság előtt beismerte, hogy kiskorúval folytatott szexuális viszonyt.

A 28 éves középpályást tavaly március elején vették őrizetbe, miután kiderült, hogy 2014. december 30-a és 2015. február 26-a között többször is találkozott a lánnyal. 

Az eset úgy került napvilágra, hogy a kislány a közösségi médiában hencegett azzal, hogy egy futballistával van viszonya, ráadásul Johnson néhány képen még pózolt is a lánynak. A rendőrségnek a lány apja jelentette az ügyet.

Két vádpontot tagadott

Az ügy szerdai bírósági tárgyalásán két vádpontban bűnösnek vallotta magát: elismerte, hogy egy 16 éven aluli lánnyal szexuális kapcsolatot, és megpróbált egy másik bizalmába férkőzni.

Adam Johnsonnak a pályán akad oka az ünneplésre

Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

További két vádat azonban tagadott, többek között azt, a másik 16 éven aluli lánnyal is nemi viszonyba került.

A hét végén gólt szerzett

Johnson a Middlesbrough csapatánál kezdte pályafutását, később a Manchester Cityt erősítette. Jelenlegi klubja, a Sunderland 10 millió fontot fizetett érte és négyéves szerződést kötött vele 2012-ben.

Az angol válogatottban 12 alkalommal lépett pályára, legutóbb négy évvel ezelőtt. Klubcsapatában a szexbotránya kirobbanása óta is játszik, szombaton például ő lőtte a Sunderland első gólját a Liverpool otthonában 2-2-re végződő bajnoki meccsen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra