Vágólapra másolva!
Sepp Blatter 1998 óta tartó uralkodása ma hivatalosan is véget ér, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ugyanis új elnököt választ. A jelöltek között ott találjuk a korábbi elnök egyik emberét, egy ambiciózus UEFA-főtitkárt, egy sokak által támogatott bahreini sejket és egy korábban is próbálkozó jordán herceget.

Hogy ki lesz a FIFA új elnöke? Nem mindegy? – nem csodálkoznánk azon, ha a futballt napi szinten követő emberek többsége ezzel a hozzáállással várná az elnökválasztás végeredményét.

A FIFA ugyanis az elmúlt évek folyamatos botrányaival szépen leírta magát, kezdve a gyanús körülmények között odaítélt katari világbajnokságtól egészen a mostani elnökválasztást eredményező korrupciós botrányig, amelybe az 1998 óta a szervezet élén álló Sepp Blatter is belebukott.

Kéz a kézben buktak el

Blatterrel együtt tűnik el a süllyesztőben az európai szövetség első embere, Michel Platini is, aki 2011-ben 2 millió svájci frankot kapott a FIFA kasszájából Blattertől, erről azonban egészen véletlenül nem készült semmilyen írásos szerződés. Így a korábbi zseniális focista hiába számított favoritnak a FIFA elnöki posztjáért, végül őt is nyolc évre vonták ki a forgalomból, ahogy Blattert is, egyetlen örömük az lehet, hogy a nyolcból két évet végül lecsípett a fellebbviteli bizottság.

Az ő idejük lejárt Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A sejk, a főtitkár, a herceg és a politológus

A megüresedett trónra öten pályáztak: Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az ázsiai szövetség elnöke, a bahreini királyi család tagja; Gianni Infantino, az európai szövetség svájci főtitkára; Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkárhelyettese; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember. A korábban Nelson Mandelával együtt a Robben-szigeten raboskodó Sexwale belátta, hogy nincs esélye, és visszalépett, jelezve, hogy akárki is győz végül, mindenben támogatni fogja.

Az előzetes esélyek alapján Salman sejk és Infantino között dőlhet el a verseny, legalábbis ők ketten rendelkeznek a legkomolyabb támogatással. Salman sejk az ázsiai tagszövetségeken kívül az afrikaiak egyhangú támogatásában is bízik, de a napokban Infantino is abban reménykedett, hogy a fekete kontinens szavazatainak a felét begyűjtheti majd.

Salman sejk eddig az ázsiai szövetséget irányította Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Patrick B. Kraemer

Sötét folt a sejk múltjában

Az 50 éves Salman sejk sem feddhetetlen, több emberi jogi szervezet is össztűz alá vette, amiért ő volt a vezetője annak a bizottságnak, amely felfedte annak az 150 sportolónak a kilétét, akik 2011-ben részt vettek a kormány elleni bahreini tüntetésekben. Az említett sportolókat bebörtönözték vagy megkínozták, de Salman sejk tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz.

A 45 éves Infantino Platini jobbkezének számított, ami akár ronthatta is volna az esélyeit, ennek ellenére az európai tagszövetségek egyhangúan kiálltak mellette, és Dél-Amerika, valamint a karibi térség támogatását is maga mögött tudhatja.

Jöhetne a 40 csapatos vébé

Infantino a megválasztása esetén valószínűleg megpróbálná keresztülvinni a tervet, hogy a vébé mezőnyét 40 csapatosra hizlalják, mert a filozófiája szerint a kis csapatoknak is meg kell adni ugyanazt az esélyt, mint a nagyoknak. Akik fogást akarnak találni rajta, maximum a már említett Platini-kapcsolatba tudnak belekötni, meglátjuk, ez hogyan befolyásolja a szavazatokat.

Infantinónak jók az esélyei Forrás: AFP

Ali bin al-Husszein jordán herceg, a jordán szövetség elnöke már tavaly is indult az elnökválasztáson, akkor Blatter egyedüli kihívója volt, de az első forduló után visszalépett. A 40 éves herceg az esélytelenek nyugalmával várhatja az elnökválasztást, sokáig ő volt az európai tagszövetségek embere, de amikor kiderült, hogy Platini is FIFA-elnök akar lenni, akkor elpártoltak az európaiak a herceg mellől. És ezeket a szavazatokat valószínűleg úgy sem fogja megkapni, hogy Platini már csak külső szemlélőként követheti az eseményeket.

Aki még védi Blattert

Az sem tűnik túl valószínűnek, hogy végül az 57 éves Champagne pezsgőzik majd a nagy diadal örömére, annak ellenére sem, hogy a politológusi végzettségű francia a FIFA-ban eltöltött időszaka miatt remek kapcsolatrendszerrel bír. Champagne azok közé tartozik, akik a nagy bukta ellenére nem kezdtek el sarat dobálni Blatterre, és úgy véli, ha valaki tíz-húsz év múlva megnézi, mit tett Blatter a futballért, akkor máshogy fogja megítélni.

Esélyeit éppen ez a kötődés minimalizálja, a FIFA ugyanis a teljes megtisztulásról papol, amibe nem fér bele, hogy Blatter korábbi tanácsadója legyen az új vezér.

Eddig csak egy Európán kívüli elnök volt

A FIFA-nak 1904 óta nyolc elnöke volt, és közülük a brazil Joao Havelange a kakukktojás, ő az egyetlen Európán kívüli, aki nyerni tudott. Péntek estére kiderül, lesz-e követője, vagy Blatter után egy újabb svájci irányítja majd a világ futballját. Ami biztos, akárki is nyer, komoly erőfeszítéseket kell majd tennie, hogy helyreállítsa a FIFA nagyon megtépázott renoméját.