Dárdaiék Husztiék ellen játszanak

2016.02.29. 15:29

A nemzetközi kupákban ugyan pihenőt tartanak a héten, de a német, az angol és a spanyol labdarúgó-bajnokságban egyaránt fordulót játszanak. A Bundesligában magyar csata lesz Dárdai Pál Herthája és Huszti Szabolcs Frankfurtja között, a Primera Divisiónban a Barcelona zsinárban 35. tétmérkőzésén maradhat veretlen, míg a Liverpool a Ligakupa-döntőben elszenvedett vereség után visszavághat a Manchester Citynek.

Kleinheisler játszhat, Szalai sérült

Dárdai Pál csapata, a harmadik helyen álló Hertha a Huszti Szabolccsal felálló, 15. helyezett Frankfurtot fogadja a német labdarúgó-bajnokság hétközi, 24. fordulójában. A berliniek a nagyszerű őszi menetelést követően visszafogottan kezdték a szezon második felét, egészen múlt péntekig nem tudtak nyerni a Bundesligában, ám az 1. FC Köln otthonában sikerült lezárniuk azt a sorozatot, a siker pedig azt jelentette, hogy a Hertha megerősítette helyét a tabella harmadik helyén.

A Bajnokok Ligája-indulásért küzdő berliniek számára fontos lenne a siker, ám a Frankfurt is győzelmi kényszer alatt játszik majd szerdán, ugyanis mindössze öt pont választja el a kieső, 17. helyen álló Hoffenheimtől, és hat a sereghajtó Hannovertől. A januárban szerződtetett magyar középpályás gyorsan alapemberré vált új csapatánál, ám vele sem remekel a Frankfurt, a sikeres januári kezdés óta sorozatban öt meccset játszott győzelem nélkül.

Egykoron Huszti és Dárdai még csapattársak voltak a válogatottban

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A Bundesliga magyar játékosai közül Szalai Ádám az utóbbi hetekben sérülés miatt nem állt csapata, a Hannover rendelkezésére, melynek a hétvégén nélküle sikerült megtörnie nyeretlenségi sorozatát, miután 2-1-re verte a Stuttgartot. A hannoveriek ezúttal a nyolcadik Wolfsburgot fogadják.

Kleinheisler László a hétvégén ismét pályára léphetett a Werder Bremenben, s mivel csapata az ő becserélését követően mentette döntetlenre a Darmstadt elleni találkozót, elképzelhető, hogy szerdán a Bayer Leverkusen otthonában is szóhoz jut majd a válogatott középpályás. A hatodik Bayer otthonában nem számíthat könnyű meccsre a Werder, ám óriási szüksége lenne a pontokra, ugyanis a Hoffenheimet mindössze három ponttal megelőzve áll a tabella 16. helyén.

Az éllovas Bayern München az ötödik Mainzot fogadja, a második Borussia Dortmund pedig a 14. Darmstadt vendége lesz szerdán.

A Bundesliga 24. fordulójának programja
kedd:
Hannover - Wolfsburg 20.00
Ingolstadt - Köln 20.00

szerda:

Bayern München - Mainz 20.00
Darmstadt - Dortmund 20.00
Hertha - Frankfurt 20.00
Hoffenheim - Augsburg 20.00
Bayer Leverkusen - Werder Bremen 20.00
Mönchengladbach - Stuttgart 20.00
Schalke - Hamburg 20.00

Rekordot dönthet a Barcelona

Alsóházi csapat ellen gyűjtögetheti tovább a pontjait, illetve dönthet hazai rekordot az FC Barcelona a spanyol bajnokság hétközi fordulójában. A címvédő, Bajnokok Ligája-győztes katalán csapat vasárnap este hazai pályán 2-1-re nyert a Sevilla ellen, az összes sorozatot figyelembe véve egymást követő 34. tétmérkőzésén maradt veretlen, ezzel beállította a Real Madrid 1988-89-es rekordját.

A barcelonaiak legközelebb csütörtökön, a 27. forduló utolsó mérkőzésén lépnek pályára, és a papírforma szerint nem a bajnoki tabellán 16. helyen álló Rayo Vallecano otthonában szakad majd meg a jó sorozatuk.

Luis Suárez és Neymar együtt ünnepelhetik a Barca sikereit

Forrás: AFP/Josep Lago

A keddi nyitányon az Atlético Madrid játszik a fővárosban a Real Sociedaddal azután, hogy szombaton 1-0-ra legyőzte a Real Madridot, s négy ponttal ellépve közvetlen üldözőjétől megerősítette második helyét.

A Real Madridra ezúttal lényegesen könnyebbnek ígérkező feladat vár, mivel az utolsó helyezett Levante vendégeként játszik szerdán este.

A Primera División 27. fordulójának programja
kedd:
Atlético Madrid - Real Sociedad 21.00
Las Palmas - Getafe 22.00

szerda:

Sevilla - Eibar 20.00
Celta - Villarreal 20.00
Málaga - Valencia 20.00
Bilbao - Deportivo 20.00
Levante - Real Madrid 21.00

csütörtök:
Granada - Sporting Gijón 20.00
Espanyol - Betis 20.30
Rayo Vallecano - Barcelona 21.00

Visszavághat a Liverpool

A vasárnapi Ligakupa-döntő után szerdán a bajnokságban is összecsap egymással az FC Liverpool és a Manchester City, ezúttal a Premier League 28. fordulójában az Anfield Roadon.

A vasárnapi kupadöntőt a City nyerte tizenegyesekkel, a Vörösök most visszavághatnak. A jelenleg negyedik Manchester két bajnoki vereség után szeretne javítani, míg a Liverpool kilencedik az aktuális tabellán, s egy győzelemmel előreléphet. A hazaiak magyar kapusát, Bogdán Ádámot a Ligakupa-döntőre a cserék közé nevezte Jürgen Klopp vezetőedző. 

Adam Lallana visszavághat Fernandinhónak és Yaya Tourénak

Forrás: AFP/Glyn Kirk

A története első bajnoki címéhez hétről hétre közelebb kerülő, listavezető Leicester City ezúttal az utóbbi két mérkőzésén hat pontot szerző, középcsapatnak számító West Bromwich Albiont fogadja, míg az utóbbi hat meccsén győztes, második Tottenham a hatodik West Ham United vendége lesz.

A múlt hétvégi forduló nagy vesztese az Arsenal volt, amely emlékezetes találkozón 3-2-re alulmaradt a Manchester United otthonában, s ezzel lépéshátrányba került a bajnoki címért folytatott harcban. A harmadik helyen álló Ágyúsok szerdán a kiesés ellen küzdő Swansea City ellen javíthatnak, majd szombaton következik a Tottenham elleni észak-londoni rangadó a White Hart Lane-en.

A Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyért küzdő Manchester United - amely a PL-ben most debütáló, mindössze 18 éves Marcus Rashford duplájának is köszönhetően győzte le vasárnap az Arsenalt - ezúttal a középmezőnyhöz tartozó Watfordot fogadja.

A Premier League 28. fordulójának programja
kedd:
Aston Villa - Everton 20.45
Bournemouth - Southampton 20.45
Leicester City - West Bromwich 20.45
Norwich - Chelsea 20-45
Sunderland - Crystal Palace 20.45

szerda:
Arsenal - Swansea 20.45
Stoke - Newcastle 20.45
West Ham - Tottenham 20.45
Liverpool - Manchester City 21.00
Manchester United - Watford 21.00
Most
Top 12 óra