Edzőváltás Udinében, sérült csapatkapitány Milánóban

2016.03.14. 17:13

Menesztették posztjától Stefano Colantuonót, az olasz labdarúgó-bajnokságban kiesés ellen küzdő Udinese vezetőedzőjét.

Colantuono irányításával az udinei csapat az utóbbi 11 Serie A-mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, és visszacsúszott a 16. helyre a rangsorban. 

Colantuono helyett másnak kell az élvonalban tartania az Udinesét

Forrás: AFP

A tavaly júniusban érkezett tréner utódját egyelőre nem nevezték meg, de médiainformációk szerint a Catania volt edzője, Luigi De Canio ülhet le az együttes kispadjára.

Icardi egy hónapot pihen

Az Internél is van hír, és ennek nem örülhetnek a csapat szurkolói, mivel térdsérülés miatt körülbelül egy hónapig nem léphet pályára Mauro Icardi. A 23 éves támadó szombaton, a Bologna ellen 2-1-re megnyert bajnokin dőlt ki a sorból. A klub hétfőn a honlapján közölte, hogy a játékos belső térdszalagja húzódott meg.

A Serie A-ban 12 gólos Icardi, aki egyébként az Inter csapatkapitánya, így biztosan lemarad az AS Roma elleni szombati rangadóról is. Az Internazionale 29 fordulót követően az ötödik helyen áll a bajnokságban, hátránya öt pont a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyen álló fővárosiakkal szemben.

Most
Top 12 óra