A Leicester-drukkerek már a bajnoki címről énekelnek

2016.03.19. 19:43

Az FA-kupa- és a Bajnokok Ligája-kiesés után a bajnokságban vigasztalódott az Arsenal, amely 2-0-ra verte az Evertont. Az éllovas Leicester folytatta nagy menetelését, a Chelsea viszont csak döntetlent játszott a West Ham ellen.

Három nyeretlenül megvívott bajnoki után az Arsenal az Everton vendége volt, és a hetedik percben már előnybe is került, Alexis Sánchez találta meg a védők között beinduló Welbecket, aki kicselezte a kapust, majd a hálóba gurított.

Az első félidő vége előtt jött a második Arsenal-gól, Bellerin vágta előre a labdát, amire a 19 éves Iwobi rajtolt, aki először volt kezdő a bajnokságban, és ezt egyből góllal ünnepelte.

Az Everton a második félidőben sem riogatta az Arsenalt, bár az nem volt szép jelenet, amikor a labdáért csúszó Lukaku nagyot ütközött Ospinával. A londoniak kapusát ápolni is kellett, de folytatni tudta, az Everton viszont csak egy szöglet után 20 centivel fölé szálló Jagielka-fejest tudott felmutatni.

Az Arsenalra ráfért már a sikerélmény, hiszen a csapat az elmúlt egy hétben az FA-kupából és a BL-ből is kiesett.

A szoros meccsek specialistája a Leicester

Nem akar elfáradni a listavezető Leicester, amely újabb lépéssel közelebb került a bajnoki címhez, amikor 1-0-ra nyert a Crystal Palace otthonában. A gólt a Leicester nagy párosa hozta össze, Vardy előkészítése után Mahrez talált be, ez volt az algériai játékos 16. gólja a bajnokságban, és ebből tizenkettőt idegenben szerzett.

A Leicester tizedszer nyert vendégként a bajnokságban, és tizenharmadik bajnokiját húzta be egygólos különbséggel, mindkettő a legjobb mutatónak számít a PL-ben. A Leicester-szurkolói még negyedórával a lefújás után is a stadionban ünnepeltek, folyamatosan a "Meg fogjuk nyerni a bajnokságot" dalt énekelték, és a hangosbemondónak többször is fel kellett szólítania őket, hogy hagyják el a helyszínt. A Rókák a mostani sikerrel nyolc ponttal vezetik a bajnokságot, de a második Tottenham öt pontra csökkentheti a különbséget, ha vasárnap nyer a Bournemouth ellen.

Fabregas pontot mentett a Chelsea-nek

Jó kis meccset vívott a Chelsea és a West Ham, a vendégek kétszer is vezettek, de a Chelsea mindkétszer egyenlített, mindkétszer a félidők végék, és mindkétszer pontrúgásból, Fabregas előbb egy szabadrúgást csavart be, majd egy büntetőt értékesített.

A döntetlen miatt nem lehet boldog a West Ham, amely így nem tudta megelőzni a negyedik helyen álló, és vasárnap a Uniteddel városi rangadót játszó Manchester Cityt. A Chelsea viszont továbbra is veretlen a bajnokságban, amióta Guus Hiddink ül a kispadon, ez 13 meccses sorozatot jelent.

Premier League, 31. forduló:
Everton - Arsenal 0-2 (0-2)
gól: Welbeck (7.), Iwobi (42.)

Chelsea - West Ham United 2-2 (1-1)
gól: Fabregas (45+3., 89., a másodikat 11-esből), illetve Lanzini (17.), A. Carroll (61.)

Crystal Palace - Leicester City 0-1 (0-0)
gól: Mahrez (34.)

Watford - Stoke City 1-2 (0-1)
gól: Deeney (86.), illetve Walters (18.), Joselu (51.)

West Bromwich Albion - Norwich City 0-1 (0-0)
gól: Brady (50.)

Swansea City - Aston Villa 1-0 (1-0) 
gól: F. Fernandez (53.)

vasárnap játsszák:
Newcastle United - Sunderland 14.30
Southampton - Liverpool 14.30
Manchester City - Manchester United 17.00
Tottenham Hotspur - Bournemouth 17.00

A tabella:
1. Leicester City 31 54-31 66 pont
2. Tottenham Hotspur 30 53-24 58
3. Arsenal 30 48-30 55
4. Manchester City 29 52-31 51
5. West Ham United 30 47-35 50
6. Manchester United 29 37-27 47
7. Stoke City 31 34-37 46
8. Southampton 30 38-30 44
9. Liverpool 28 43-37 44
10. Chelsea 30 45-41 41
11. West Bromwich Albion 30 30-37 39
12. Everton 29 51-41 38
13. Bournemouth 30 38-47 38
14. Watford 30 30-32 37
15. Swansea City 31 31-40 36
16. Crystal Palace 30 32-40 33
17. Norwich City 31 32-54 28
18. Sunderland 29 35-54 25
19. Newcastle United 29 28-54 24
20. Aston Villa 31 22-58 16

Most
Top 12 óra