Vágólapra másolva!
A Barcelona alig egy hónapja szó szerint verhetetlennek látszott, és az sem tűnt kizártnak, hogy nemcsak a Bajnokok Ligájában csinálja meg az eddig példátlan címvédést, de a tavalyi triplázást is megismétli. Aztán két hét leforgása alatt egyszerűen szétesett. Mi történt Luis Enrique csapatával?

„Azért nem cseréltem le senkit, mert igazságtalan lett volna a pályán lévőkkel szemben. Mindannyian nagyon magas szinten játszottak” – egyebek mellett ezt mondta a Barcelonát irányító Luis Enrique a hétvégi, Valencia elleni látványos szenvedés (1-2) után. Ha így is látta a kispadról, a Barca szezon végi válságának legfőbb okát jól szimbolizálja, hogy az edzője nem frissítette fel a csapatot akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Hol van már a legendás veretlenség

A Barcelona márciusban úgy ment neki a Real Madrid elleni tavaszi Clásicónak, hogy a Real előtt 10, az Atlético előtt 9 ponttal vezetett, és joggal bízhatott abban, hogy az ellenfélben ott rezeg még az őszi, madridi 0-4 emléke. Aztán váratlanul kikapott 2-1-re, miután teljesen leeresztett az utolsó 20 percre, és ezzel véget ért a 39 mérkőzés óta tartó elképesztő, hat hónapos veretlenségi sorozata.

Ott meg mi a fene történik? Forrás: AFP/Pedro Armestre

Hogy ez nem csak egy kisiklás, hanem nagy baj van, a következő két hétben nyilvánvalóvá vált: először jött egy újabb vereség a Real Sociedadtól idegenben, aztán a Valencia elleni, és közben kiesés az Atléticóval szemben a BL-ből.

A triplázás ugrott.

A bajnoki cím még nem, de ez az idény egyre inkább kezd hasonlítani a 2013–14-esre, amikor a katalánok a hajrára kifulladtak, és végül semmit sem nyertek. Akkor is az Atlético ejtette ki őket a BL-ből a nyolc között, és a bajnoki aranyat lényegében azzal bukták el, hogy az utolsó hat meccsükből csak kettőn győztek. Az argentin edzőnek, Tata Martinónak az állásába került az a kudarc.

Ez is kimaradt. Ősszel még bement volna Forrás: AFP/Lluis Gene

A bajnoki hullámvölgy most előbb érkezett, de az időzítésnél érdekesebb, hogy mi lehet mögötte. Az Atlético elleni odavágót még jól bírta a Barca, meg is fordította 0-1-ről, bár ha nincs az emberelőny, talán az sem ment volna. A második meccsen már fásultan mozgott az egész csapat, és összességében 12 kilométerrel futott kevesebbet, mint az ellenfél. Önmagában normális, hogy a labdát többet birtokló csapat kevesebbet fut, de ez a különbség óriási. A góloknál szembetűnő is volt, hogy mennyire lemaradt a védelem a madridi támadókról.

A jelek szerint áprilisra kiégett a Barca.

Az a szerencséje, hogy a maradék öt fordulót elnézve talán a legkönnyebb a sorsolása a három bajnokesélyes közül. Egyedül az Espanyol elleni városi derbi ígérkezik igazán keménynek.

A hátralévő bajnokik:

Barcelona: Deportivo (13. helyezett, idegenben), Sporting Gijón (18., otthon), Betis (14., i.), Espanyol (15., o.), Granada (17., i.)
Atlético Madrid: Athletic Bilbao (5., i.), Málaga (8., o.), Rayo Vallecano (16., o.), Levante (19., i.), Celta Vigo (6., o.)
Real Madrid: Villarreal (4., o.), Rayo Vallecano (16., i.), Real Sociedad (10., i.), Valencia (12., o.), Deportivo (13., i.)

De vajon miért fáradt el ennyire a világ jelenlegi legjobb csapata?

Valószínűleg azért, mert a játékosai abnormálisan sokat futballoztak az elmúlt hónapokban. December 30. óta 28 meccset játszott a csapat, és mivel a kupában is bejutott a döntőbe, egy kivételével az összes lehetséges meccsnapon volt jelenése. Persze hasonló a terhelésük más nagycsapatoknak is, de ott kevés kivétellel többet tudnak pihenni a játékosok, mivel több a minőségi csere.

Mit sem ért Messi gólja a Valencia ellen, az Atlético utolérte a Barcát Forrás: AFP/Lluis Gene

Mint ebben a cikkben kiemelik, az Atlético elleni visszavágón felálló kezdőből Iniesta volt az egyetlen, aki nem töltött 3000 percnél sokkal többet a pályán az idényben (talán nem véletlen, hogy bár jól ő sem játszott, messze a legaktívabb volt), ami nagyon magas szám a riválisokhoz képest. Közben megjárták Japánt a klub-vb miatt, annak minden kellemetlenségével együtt. A március végi dél-amerikai vb-selejtezőkön Messi és Suárez kétszer, Neymar egyszer 90 percet játszott, plusz az utazás.

A gólok kétharmada elfogyott

Luis Suárez 30 meccset játszott elejétől végig ebben a szezonban. Ő és a tavaly nyáron a Copa América miatt alig pihenő Neymar is ott van a bajnokság 15 legtöbbet foglalkozatott focistája között. Neymar góljainak száma tökéletesen mutatja, hogyan fogyott el az erő és a frissesség: míg szeptemberben, októberben és novemberben összesen 18-at szerzett, februárban, márciusban és áprilisban csak 6-ot.

Suárez sem érti Forrás: AFP/Jose Jordan

A középpálya és a csatársor hat alapembere – Sergio Busquets, Ivan Rakitic, Andrès Iniesta, Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar – szinte változatlan összeállításban robotolta végi ezt az időszakot, miután Arda Turan nem igazán vált be, Rafinha pedig hosszú ideig sérült volt.

A Barca kerete a jelek szerint túl vékony.

Az MSN helyére, például, Sandro Ramirezt vagy Munir El-Haddadit lehet becserélni. Kettejüknek összesen van 16 felnőtt mérkőzésük, ha a Király-kupát nem számoljuk. Luis Enrique tehát ha akart volna, akkor se tudott volna nagyon rotálni.

Ha a következő szezonban el akarja kerülni a hasonló összeomlást, Josep Maria Bartomeu elnöknek nagyon ügyesen kell igazolnia a nyáron.

A Real már lemondott a bajnoki címről, de lehet, hogy végül mégis befut Forrás: AFP/Lluis Gene

Szavazzon!

Ön szerint kijön a gödörből a Barca?