Vágólapra másolva!
Egyelőre csak felfüggesztette az UEFA a doppingvétséget elkövető Mamadou Sakho játékjogát, de lehet ebből hosszabb eltiltás is.
Vágólapra másolva!

Harminc napra felfüggesztették a doppinggyanúba keveredett Mamadou Sakho, a Liverpool 28-szoros francia válogatott focistája játékjogát.

Május végéig biztos pihen Forrás: AFP


Az európai szövetség (UEFA) pénteken tájékoztatta az angol klubot arról, hogy a 26 éves védő doppingvétséget követett el, mert olyan zsírégetőt szedett, amelynek egyik hatóanyaga a tiltólistán szerepel. Sakho nem kérte doppingmintája újravizsgálását.

Sakho már az előző hétvégén sem lépett pályára.

Az UEFA közleménye szerint a felfüggesztés idieglenes intézkedés, a szankcióról csak később dönt a szervezet.

Sakho csapattársát, Kolo Tourét 2011-ben – még a Manchester City játékosaként – hat hónapra eltiltották, amiért a felesége tanácsára olyan súlycsökkentő hatású vízhajtót szedett, aminek egyik összetevője tiltólistás. Hasonló büntetés esetén Sakho nem léphet pályára a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon.