Kiscsapatként játszik, de igazi óriás az Atlético

Diego Simeone két év alatt másodszor vezette a Bajnokok Ligája döntőjébe az Atlético Madridot, mely minden szempontból magán viseli mestere kéznyomát. A csapat egyszerűnek tűnő, roppant hatékony taktikája azonban nem azt jelenti, hogy Simeone ütni-verni tanítja a játékosait, mert csak ahhoz ért.

Sokan próbálják megfejteni Diego Simeone titkát. Az Atlético Madriddal sikert sikerre halmozó argentin edző közepesen erősnek tűnő csapatát szinte lehetetlen megverni, pedig igazi szupersztárjai csak ritkán vannak, és egyrészt jobbára csatárok, másrészt ők is Madridban, Simeone keze alatt válnak milliárdokért eladható portékává.

Játékosként sokan

úgy emlékeznek Simeonéra, mint egy durva ütőgépre,

aki gondolkodás nélkül rúgott fel a holdra mindenkit, aki a közelébe ment, pedig ez azért így nem volt igaz. Kemény volt, agresszív, nem riadt vissza semmitől, de közben parádés ütemérzékkel szerelt, és akkor sem jött zavarba, ha öt méternél hosszabbat kellett passzolnia.

Nincs egyén, csak csapat

Olaszországi tartózkodása nemcsak komoly sikereket hozott neki, de a Laziónál és az Internél letudott időszaka szemmel láthatóan hatással volt edzői filozófiájára is. Megtanulta, és azóta is sikerrel alkalmazza például a calcio egyik alapvető dogmáját:

nem kell jobbnak lenni a másiknál, elég tönkretenni a játékát.

Simeone, ha ez nem is mindig jön át, kimondottan intelligens edző. Tökéletesen felméri, milyen készségekre van szüksége csapatának ahhoz, hogy eredményesen tudja alkalmazni a taktikáját, és olyan játékosokat szerez meg, akik a legnagyobb csapatokhoz be sem férnek vagy perememberek. Az elv, aminek mindenkinek meg kell felelnie: nincs egyén, csak a csapat van.

Diego Simeonét ne bosszantsd fel! Forrás: AFP/Lluis Gene

Az argentin 2011 óta egy spanyol bajnoki címet, egy Európa Ligát (2014), egy Spanyol Kupát (2013), egy spanyol Szuperkupát (2013) és egy európai Szuperkupát (2012) nyert az Atlétivel, idén pedig újra bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, amit 2014-ben elképesztő pechhel veszített el idei ellenfele, a Real Madrid ellen.

Olaszabb az olaszoknál is

Simeone játékfelfogása leginkább José Mourinhóéra hajaz, csak az argentinnak meg kell küzdenie azzal a nem elhanyagolható hátránnyal, hogy az ő keze alá nem hoznak a tulajdonosok tetszőleges mennyiségű szupersztárt.

Ennek a problémának az áthidalása vált Simeone mesterművévé,

emiatt emlegetik sokan a legnagyobbak között.

Az Atlético Madrid játékának alapja a presszing, mivel azonban nincsenek olyan játékosai, mint a Barcának vagy a Bayernnek, kénytelen a saját térfelén kifejteni azt a bizonyos nyomást. Nyolc, kilenc játékost bepakolni a labda mögé egy kőegyszerű 4-4-2-es formációban önmagában nem nagy truváj, de az arctalanul vagdalkozó kiscsapatok és a Simeone-féle védekezési iskola között maga az argentin filozófiája a különbség.

Diego Simeone játékosaira is át-átragad a hév Forrás: AFP/Gerard Julien

Szeretni nem kell, nehéz is, ugyanakkor nem elismerni egyszerűen lehetetlen: ezzel a játékoskerettel, ilyen lehetőségekkel úgy jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, hogy menet közben a két legnagyobb esélyest, a Barcát és a Bayernt is elparentálta az útból.

Mit csinál ilyen jól az Atléti?

A sündisznóállásba vonuló kiscsapatokhoz képest nagy különbség, hogy a csapat olyan szervezetten szállja megszállja a saját térfelét, mint senki más. A felállás néha felbomlik, de a formáció soha: mindig mindenki tudja, hol a helye, és ki az embere.

Az Atlético számára a pálya középső része csak zavaró körülmény. A mélyen behúzódó, a védekezőharmadot korlátlan uralma alatt tartó csapat játékához nem kell világsztárnak lenni, de azért vannak fontos követelmények a játékosok fel: fegyelem, önfeláldozás, kondíció – és persze az sem árt, ha valaki minden hájjal megkent, semmitől vissza nem riadó fickó.

Simeone a levegőben Forrás: AFP/Lluis Gene

Az úgynevezett overlap (a pálya egy bizonyos területén kiharcolt emberfölény) révén rengeteg labdát szerez a csapat, vészhelyzetben gondolkodás nélkül a lelátóra rúgja a labdát, ha pedig valahogy sikerült átjátszani, még a veszély kialakulása előtt azonnal szabálytalankodik.

A szervezett, önfeláldozó védekezés azonban önmagában kevés, a győzelemhez támadójáték is kell. Tudja ezt Simeone is, ezért a csapat jelentős, de a legnagyobbakhoz képest azért korlátozott

anyagi lehetőségeit szinte kizárólag a csatáraira fordítja.

A kiválasztásnál egy dolog számít: a helyzetkihasználás. Egy helyzet, egy gól.

Ha ez stimmel, az Atlético Madrid fizet. Szinte bármennyit. Falcaóért 40 millió eurót, Jackson Martinezért 37-et, Griezmannért 30-at, Agüeróért és Mandzukicért 20-at adott a csapat. Akit később eladott, azon mind busás hasznot húzott.

Sokat költ, de sokat is keres

Az Atlético Madrid azért nem egy Leicester City az európai mezőnyben. Van pénz Madridban, még ha nem is szórják úgy, mint az oligarchák és olajsejkek csapatai. Azért nem feltűnő a néhol horribilis eltapsolt pénzösszeg, mert – ahogy a pályán is – a legfontosabb a kiegyensúlyozottság: Simeone első évében az Atléti már európai szinten is jelentősnek mondható 84 millió eurót költött játékosokra, de közben a bevételi oldalon 85 millió állt.

Szinte minden évben hasonló számokat találunk az Atlético átigazolási kiadásai és bevételei között, egyedül tavaly szaladt meg kicsit a ceruza: 117 millió euró 90 ellenében. Azért sok nagy klub örülne, ha ilyen lenne az igazolási mérlege.

Falcaóból is ő csinált megasztárt Forrás: AFP/Dominique Faget

Simeone 2011-es belépése óta a klub olyan játékosokat adott el (jobbára jó drágán), mint David De Gea, Diego Forlán, Sergio Agüero, Falcao, Diego Costa, Arda Turan és Jackson Martinez, de valahogy mindig tudta pótolni őket.

Csak nagyon ritkán nyúl mellé valakivel.

Ilyen tévedés hirtelen csak három jut eszünkbe: Mario Mandzukic, Alessio Cerci és a Benficától drágán vett Pizzi. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy olcsón, de legalábbis nem drágán vesznek valakit, aki aztán egy vagyonért adják tovább.

Egyszóval amit Simeone kitalált, az működik, akár klubmenedzselésről, akár a pályán mutatott játékról beszélünk. Hogy mihez tudna kezdeni egy nagyobb múltú csapattal, ahol a szurkolók nem fogadnák el ezt a játékfelfogást, az meg egyelőre senkit sem érdekel.