Góllövő csatárt keres a Barca

Messi Neymar Suárez
Suárez, Neymar és Messi
Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság, a Király-kupa és a Bajnokok Ligája megnyerése a célja az FC Barcelona labdarúgócsapatának a következő szezonban – jelentette ki Luis Enrique vezetőedző.

A katalánok kispadján a harmadik idényét kezdő tréner úgy fogalmazott: megpróbálják megszerezni mindegyik trófeát, hogy világszerte boldoggá tegyék a rajongóikat. Luis Enrique szerződése jövő nyáron lejár, de ezzel érdemben nem kívánt foglalkozni a felkészülés kezdete miatt összehívott sajtótájékoztatón.

"A jövő aggaszt a legkevésbé, ugyanis a jelen megszállottja vagyok. Akkor hagyom el a Barcelonát, ha kirúgnak, vagy ha már nem érzem magamban a munkához szükséges lelkesedést. Mindezt majd a szezon végén fogom értékelni" – mondta a 46 éves edző.

Luis Enrique edző azt mondja, csak akkor megy el, ha kirúgják Forrás: AFP/Pedro Armestre

Luis Enrique eddig a lehetséges kilencből hét trófeát megnyert a katalánokkal, de idén tavasszal a várakozásoknál gyengébben szerepeltek, mert nem jutottak négy közé a Bajnokok Ligájában, a Primera Divisiónt pedig korábbi jelentős előnyük ellenére csak rendkívül szoros hajrában tudták megnyerni.

"Az első évad hihetetlen volt, a másodikban akadtak drámai pillanatok, de a boldog végkifejlet nem maradt el.

– tette hozzá.

A klub a nyári szünetben eddig három játékost igazolt, de Samuel Umtiti, Denis Suarez és Lucas Digne mellett Nolito is Barcelonába szerződhetett volna, ám végül a Manchester Cityt választotta.

Suárez, Neymar és Messi mellé még kell egy góllövő csatár Forrás: AFP

"Sokan szeretnének idejönni, másokról mi mondtunk le a magas átigazolási díjuk miatt, és olyanok is vannak, akik nehezen tudnának kellő játéklehetőséghez jutni nálunk.

számos játékos illik az elképzeléseinkbe" – közölte Luis Enrique.

A vezetőedző szerint Lionel Messi teljesítményére nem lesznek hatással az elmúlt hetek eseményei. Az argentin játékos a Copa America ezüstérme után csalódottságában lemondta a válogatottságot, később pedig az édesapjával együtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Spanyolországban adócsalás miatt.

Luis Enrique úgy fogalmazott,

Messi biztosan talpra áll

a jelenlegi nehéz időszakot követően, hiszen a felkészülést a tőle megszokott lelkesedéssel kezdte.

Messi nem tűnik túlságosan csalódottnak Forrás: NORTHFOTO/XPOSUREPHOTOS.COM/Francesca Coccia

"Ezen a nyáron megérdemelte volna, hogy megnyerje a Copa Americát, de a futballban néha nem az a csapat nyer, amelyik jobban játszik" – mondta a tréner, aki hozzátette, a Juventushoz távozott brazil jobbhátvéd,

Dani Alves nagyon fog hiányozni a csapatából,

és reményét fejezte ki, hogy Javier Mascherano 2018-ig tartó szerződését hamarosan meghosszabbítják, mert kulcsfontosságú tagja az együttesnek.